Forma-1

A Sauber leléptette de la Rosát

A német Nick Heidfeld váltja a spanyol Pedro de la Rosát a Saubernél a Forma-1-es idény hátralévő öt futamán.

Az autosport.com már hétfőn megpendítette a váltást, mely végül kedden vált hivatalossá.

“Meglepődtem a döntésen, de elfogadom. Mindenkinek sok szerencsét kívánok a szezon hátralévő részére. A 2011-es idényben is szeretnék a Forma-1-ben maradni” – írta közleményében a menesztett pilóta, aki 2010-ben 14 futam alatt csupán hat pontot gyűjtött, és ezzel összesítésben a 17. helyen áll.

Peter Sauber csapatfőnök csak annyit jegyzett meg: nehéz döntés volt.

Heidfeld korábban már volt a Sauber, illetve a BMW csapat versenyzője, majd 2009 év végétől a Mercedes harmadik számú pilótája lett. A múlt hónapban ezt az istállót is elhagyta, és az F1-be jövőre egyedüli gumiszállítóként belépő Pirellinek segített a tesztelésben.

“Teljesen lázba hoz a tudat, hogy ismét versenyezhetek ráadásul egy jó autóval. Az utóbbi hónapok után motiváltabb vagyok mint valaha! Semmi kétségem sincs afelől, hogy jól fogom érezni és hamar összeszokom a kocsival. Meg szeretném köszönni Peter Saubernek, hogy ennyire bízik bennem” – mondta Heidfeld.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik