Forma-1

Raikkönen tesztelheti az új F1-es gumikat

Iván Imre Krisztián

2010. 07. 01. 08:32

A Pirelli a finn pilóta segítségével készülne fel 2011-re.

A következő évadtól az olasz cég fogja abroncsokkal ellátni a száguldó cirkusz mezőnyét, és akár a volt Forma-1-es pilóta, a jelenleg a rally világbajnokságon induló Kimi Raikkönen is segítségére lehet a tesztelés folyamán.

Közvetlenül a szezon vége után, a Pirelli minden csapatnak két szett gumit adna, hogy az Abu Dhabi pályán, egy speciális teszt keretében körözhessenek vele. A cég azonban még ez előtt is szeretné F1-es autón kipróbálni a termékét.

Sofőrként felmerült Nick Heidfeld neve, azonban ez nagy előny lehetne a Mercedes csapatának, hiszen ők jelenleg is tesztpilótaként alkalmazzák a német versenyzőt. A finn Turun Sanomat című lap szerint, Paul Hembery, a Pirelli versenyfőnöke jó opciónak tartja a rally vb-n jelenleg is a gyár termékein versenyző Raikkönen bevetését.

“Nem tudom, hogy Raikkönent érdekelné-e a dolog” – mondta Hembery. A finn pilóta menedzsere, Steve Robertson azonban nem zárta ki a lehetőséget: “Kimi jelenleg kizárólag a feladatára koncentrál. De ha a Pirelli megkeres minket, természetesen meg fogjuk beszélni a kérdést. Azután, attól is függ a dolog, hogy Kimit érdekli-e ez a fajta kihívás, és hogy mennyire illeszkedik a menetrendjébe” – fejtette ki Robertson.

Raikkönent más csapatok mellett a Red Bull egyik versenyzői székével is összefüggésbe hozták a jövő évre vonatkozólag, de Marc Webber szerződéshosszabbítása után ez a kérdés lekerült a napirendről. A hírek szerint a finn pilóta egy régebbi BMW vagy Toyota autón tesztelhetné az új abroncsokat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.