Forma-1

Még mindig nagy a feszkó a Red Bullnál

Bár Vettel szerencsétlenül végződött előzése után mindenki azt hangoztatta, a lehető leghamarabb túl kell lépni az ügyön, az indulatok még nem hagytak alább. Már az egyik mérnök is hibás.

Bár a futamot követően a Red Bull főnöke, Helmut Marko egyértelműen Sebastian Vettel mellett állt ki Mark Webberrel szemben a balesetben végződött előzési kísérletet követően, úgy tűnik, mostanra az osztrák is változtatott az álláspontján. A csapatfőnök a tegnap kiadott közleményben újra leszögezte, hogy a balesetért mindkét versenyző egyaránt felelős volt, kitért Vettel mutogatására is, és leszögezte, hogy a történteket hamarosan közösen tisztázzák.

Horner azt is elmondta, hogy a csapat tulajdonosa, Dietrich Mateschitz közvetlenül is foglalkozott az isztambuli esettel: “Dietrich mindkét pilótával beszélt a baleset után. Mindig is egyformán támogatta mindkettejüket, most csak annyit mondott, néha beüt a ménkű, ne a múltról, hanem a jövőről beszéljünk – miénk a leggyorsabb autó és a két legjobb pilóta.”

Az üdítőmágnás akaratát és véleményét képviselő Marko egy tévéinterjúban maga is megerősítette, hogy komoly beszélgetést tartanak hamarosan a csapat Milton Keynes-i központjában, de új bűnöst is említett. Az osztrák szerint Webbert azért érinthette rosszul Vettel előzése, mert az ausztrált a versenymérnöke, Ciaran Pilbeam nem tájékoztatta arról, hogy a németnek még nem kellett visszavennie a motorerőből, ezért lehet, hogy előre próbál majd állni. Marko szerint ez egyébként nem elengedést jelentő csapatutasítás.

AJÁNLOTT LINKEK:

F1: Új bűnbak a Red Bullnál? (Vezess.hu – Forma-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik