Forma-1

Megoszlanak a vélemények Schumacherről

Míg a legendás Stirling Moss lemodott róla, addig David Coulthard még kitart mellette.

A 80 éves legenda, Stirling Moss egyenesen nyugdíjas vacakolásnak minősítette Schumacher eddigi teljesítményét. Szerinte visszatérésével a német pilóta csak lejáratja magát és korábbi eredményeit. Ő nem a három év kihagyásban vagy az autó esetleges technikai problémáiban látja az első négy futam nem éppen rózsás eredményeinek indokát.

Moss a probléma forrását abban látja, hogy Schumachernek korábban nem voltak igazi ellenfelei, így a visszatért pilóta nem tud mit kezdeni a valódi versenyhelyzettel. Majd hozzátette, azt sem tartja kizártnak, hogy Schumi egyszerűen már nem veszi komolyan a Forma-1-et. Számára úgy tűnik, ezzel a szezonnal inkább „nyugdíjas éveit” akarja feldobni, nem pedig korábbi karrierjét szeretné meghosszabbítani.

David Coulthard, az egykori nagy rivális sokkal kíméletesebben nyilatkozott. Ő még adna egy kis időt, mielőtt véleményt mondana Schumacher teljesítményéről. Sok múlhat azon, hogy az autót eredetileg Buttonak tervezték, így szerinte nyilvánvaló, hogy egyelőre nem fekszik Michaelnek.

AJÁNLOTT LINKEK:

F1: Lejárt Schumacher szavatossága? (Vezess.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik