A bahreini hatodik hely után az Ausztrál Nagydíjon tizedikként végzett Michael Schumacher, aki a hétvégi verseny nagy részét Jaime Algersuari mögött töltötte.
A német a futam elején Fernando Alonsóval koccant, első szárnyát le kellett cseréltetnie, így mindketten a mezőny végére estek vissza, de amíg Alonso feljött a negyedik helyre, addig Schumacher beragadt Algersuari Toro Rossója mögé, és csak a hajrában tudott előzni.
”Sok jó tapasztalattal gazdagodtam Melbourne-ben. Természetesen ez elsőre nem látszik, ám ha jobban megnézzük, remekül fejlődtünk, és jó okunk van elégedettnek lenni, persze nem az eredménnyel” – írta honlapján Schumacher.
A szombati időmérő után Alonsóra és Lewis Hamiltonra panaszkodott, akik Schumacher szerint feltartották őt.
”Az időmérőn Nico és én is 2-3 hellyel előrébb végezhettem volna, onnét a dobogó sem lehetetlen. A futamon túl konzervatív beállítással indultam, ami a végére tovább romlott. Ráadásul egy sisakról celofánréteg akadt az első szárnyamba, és ez szintén lassított a kvalifikációnál”, nyilatkozta Schumacher, aki továbbra is azt állítja, hogy minden rendben megy a csapatnál: “Nem vagyunk nagyon lemaradva, tényleg bízom benne, javulni fogunk. Biztosan gyorsultunk Bahrein óta, ami jó érzés”.
Ajánlott cikk:
Schumacher: Fólia akadt a szárnyamba (Index – Sport Géza)