Forma-1

Tovább uralkodik a Ferrari és a McLaren

Újabb eredmények jelentek meg a februárban lefolytatott globális F1-es közvélemény-kutatásból. A válaszadóknak tetszik az új pontrendszer, azonban hiányolják a HD-minőségű tévéközvetítést.

A Forma-1 fő technikai partnere, az LG, az F1 Racing magazin és a csapatok szervezete, a FOTA februárban az interneten keresztül kérte ki a sportág rajongóinak véleményét. A globális közvélemény-kutatásban végül 180 ország több mint 90 ezer F1-rajongója adott válaszokat, íme néhány eredmény.

Az már tegnap kiderült, hogy a legnépszerűbb versenyző Michael Schumacher (19,5 százalék), őt Fernando Alonso (9,7) és Kimi Räikkönen (7,2) követi, de az Autosport által közölt további részletek szerint a 2009-es bajnok, Jenson Button még az első hat közé sem került be, ugyanis az említett pilótákat Felipe Massa (6,1), Lewis Hamilton (6) és Robert Kubica (4,3) követi a népszerűségi listán.

Az is világossá vált, hogy a Red Bull és a Brawn felemelkedése nem forgatta fel a status quót, a válaszadók fele továbbra is a Ferrariért (30,1 százalék) és a McLarenért (19,1) szorít, az idén Mercedesszé vált tavalyi bajnokcsapat pedig 10 százalékkal végzett a harmadik helyen. A versenyek közül is a hagyományos, történelmi helyszínek viszik a prímet, a legkedveltebb Monaco, majd Olaszország, Nagy-Britannia és Németország a sorrend.

Az idén bevezetett új, 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1-es pontrendszer a válaszadók 44,9 százalékának nyerte el a tetszését, de 61,9 százalék úgy gondolja, hogy még tovább lehetne növelni az első és második hely közötti különbséget.

A kérdésekre választ adó F1-rajongók kétharmada (65,7 százalék) szeretné a 21. század második évtizedében végre HD-felbontásban követni a versenyeket, több mint fele (53,7) örülne annak, ha közvetítések során interaktívan dönthetne arról, hogy melyik versenyzőt kívánja követni, és szintén a válaszadók fele (52,4) azt is fontosnak tartja, hogy az interneten is élőben nézhesse a kedvenc sporteseményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik