Foci
A Liverpool és az Arsenal már januárban lecsapna az argentin támadóra.
A félbeszakadt válogatott mérkőzés után mindkét ország szövetségét megbünteti az UEFA.
2014. 10. 23. 14:28
Cristiano Ronaldo nem érti, hogy miért szombaton kell a Barcelona ellen játszani.
2014. 10. 23. 13:53
A Haladás újdonsült vezetőedzője, Szentes Lázár nem tart igényt Székely Tibor munkájára.
Harminckilenc csapat még veretlen az európai bajnokságokban – Izland bajnoka vereség nélkül zárt.
Arsene Wenger elmondta, hogy a német csatár szerepel a hosszútávú terveiben.
Négy helyet ugorva az 50. helyen áll Magyarország a FIFA legfrissebb világranglistáján.
Hamar véget érhet a 33 éves balszélső kalandja Olaszországban.
Az Arsenal és a Ludogorets is a hosszabbításban szerezte meg a győzelmet.
2014. 10. 23. 09:55
Lovas Norbert sem érti, miért vesznek vissza tíz perc után; a BL-ben az elit vár a bajnokra.
2014. 10. 23. 09:11
„Amit az MLSZ művel az edzőkkel, az minden, csak nem éppen demokratikus” – mondta az edző.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl. Szerda este csak egy honfitársunk volt érdekelt Európa futballpályáin.
A görög Olimpiakosz a Bajnokok Ligája első fordulójában a spanyol bajnok Atlético Madrid ellen nyert hazai pályán, a harmadik körben pedig az olasz aranyérmet Juventust győzte le 1-0-ra. A házigazda athéniak magyar kapusa a cserepadról figyelte az eseményeket.
2014. 10. 23. 08:15
Ma a második számú európai kupasorozatban mélyültünk el egy kicsit... És Ninno mester is kielemzett két kosármeccset!
2014. 10. 22. 22:24
A házigazda tolnaiak 3-1-re győztek a Diósgyőr ellen a hetedik fordulóból elhalasztott meccsen.
A házigazda Kecskemét 1-1-et játszott a Győri ETO-vel a hetedik fordulóból elhalasztott meccsen.
Egy szervezet a többi közt zászlóégetés és a magyar himnusz kifütyülése miatt tett panaszt.
A DVSC vezetőedzőjét boldoggá tenné, ha vasárnap telt ház előtt játszhatnának a Ferencvárossal.
A szövetség kiegészítő beadvánnyal fordult az UEFA-hoz a román-magyar botrány ügyében.
Angol topklubok vinnék a katalánok üdvöskéjét.
A spanyol tréner szerint csapata még a keddinél is jobb teljesítményre lehet képes.
2014. 10. 22. 15:12
A Nyíregyházáról távozó szakmai tanácsadót, Sándor Istvánt váratlanul érte Csábi lemondása.
2014. 10. 22. 15:04
A Madrid elengedné a brazilt, helyére ugyanis Alabát szerződtetnék.
2014. 10. 22. 13:46
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Kecskemét elleni Ligakupa-mérkőzésen sérült meg a DVSC-TEVA szenegáli támadója, Ibrahima Sidibe, aki azóta több vizsgálaton is átesett, és kiderült, részlegesen elszakadt a külső oldalszalagja. Felépülése három-négy hetet is igénybe vehet, tehát egy ideig nem számíthat rá a szakmai stáb - írja a dvsc.hu
További hír a debreceni csapatról, hogy a már korábban megsérülő Mészáros Norbert továbbra is rehabilitáción van. Mint ismert, a védőnek a bokaszalagja sérült meg, felépülése jó ütemben halad, de még legalább két hétig különmunkát végez.
A Róma elleni győzelem után látogatták meg a pápát a bajorok.
- 13:52 Galaxisuk közepéről kilökődött fekete lyukakat azonosítottak magyar kutatók
- 13:50 A náci propagandagépezet jutott eszébe a spanyol ligaelnöknek a Real Madrid TV-ről
- 13:31 Váradi József az éjszakai repülési tilalomról: Ezt 100 százalékosan nem lehet menedzselni
- 13:23 Beismerte tettét a fiatal, aki vascsővel verte agyon a kismalacokat – videón a felkavaró eset
- 13:21 Meghalt Miskolczi Miklós író, a Kiskegyed alapító főszerkesztője
- 13:16 Miközben Trump igent mondott az orosz dízelimportra, az EU új orosz szankción dolgozik
- 13:04 A tavak láthatatlan élővilágáról készített filmet az Ökológiai Kutatóközpont
- 12:59 Magyar Péter négyszemközt tárgyalt Zelenszkijjel Brüsszelben
- 12:47 Szerdán soron kívül meghallgathatja Fürcht Pál volt főügyészt a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság
- 12:31 Lefizetett állatorvosok hamisíthattak útleveleket külföldre szállított kiskutyáknak
- 11:55 Repülni és fejjel lefelé közlekedni is tud a Tesla új autója
- 11:48 Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
- 11:30 Hipóval locsolta nyakon szurkált áldozatát a szegedi rém – életfogytiglant kért rá az ügyész
- 11:30 A Soroksárról visszarendelt Fradi-kapus: Az első félidőben volt egy rossz kirúgásom, de utána belejöttem
- 07:00 Tantusz, Asszonydicséret, Merkur – mennyire ismered a Kádár-kor szavait? II. felvonás
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 05:57 Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
- 08:57 Kapitány feljelentést tett az Orbán-kormány 475 milliárdos szállodafejlesztési programja kapcsán
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
- 09:28 „Erre a gyógyszerre harminc éve várunk” – magyarok oldhatják meg a szívinfarktus egyik legnagyobb problémáját
- 06:37 Népszerűségi verseny: Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben
- 11:48 Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
- 07:44 61 pártot szüntetne meg az ügyészség
- 05:40 Ezt még a fagyok előtt tegye meg, ha fügét nevel a kertjében