Foci

Lapjelentések szerint az angol másodosztályban szereplő Newcastle United vasárnapi edzésén összekapott egymással a csapatkapitány Steven Taylor és a legutóbbi 10 meccsén kilencszer eredményes támadó, Andy Carroll. Az esetről Kádár Tamás klubja nem kívánt nyilatkozni, a BBC azonban úgy tudja, hogy az amúgy is egy térdsérüléssel bajlódó Taylor az utóbbi két estét törött állkapoccsal kórházban töltötte. [...]
2010. 03. 23. 10:39
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szponzori szerződést kötött a legnagyobb brazil telekommunikációs vállalattal a 2014-es világbajnokságra. A szövetség hétfői közlése szerint az Oi céggel aláírt megállapodás 2011-től 2014-ig szól, s annak révén a vállalat második szintű világszponzora lett a FIFA-nak. Az üzlet anyagi részleteit a szövetség ugyanakkor nem hozta nyilvánosságra. A FIFA a múlt héten [...]
2010. 03. 23. 08:18
A 20 éves játékost vasárnap a Napoli ellen játszott, 1-1-es döntetlennel végződött bajnoki találkozó 14. percében le kellett cserélni a sérülése miatt. A hétfői orvosi vizsgálatok szerint combizomszakadást szenvedett jobb lábában, s pár hetet mindenképpen ki kell hagynia. A Serie A tabelláján második milánói gárdát mostanság komoly sérüléshullám sújtja, ugyanis Pato előtt a középpályás David [...]
2010. 03. 22. 18:40
“Nem azt mondom, hogy nem fogok próbálni küzdeni a pályán, hiszen errő szól a játék. De az Arsenal ellen nem akarok játszani”, nyilatkozta Thierry Henry azután, hogy jelenlegi csapata, a Barcelona ellenfele az Arsenal lesz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. “Furcsa lesz pályára lépni egy másik csapat mezében, még ha nem is a Highbury, hanem az [...]
2010. 03. 22. 16:52
Az mlsz.hu-n olvasható beszámoló szerint az európai szövetség (UEFA) illetékes bizottsága hétfőn nevezte meg a nemzetközi kupasorozatok következő körének játékvezetőit. Két nappal a találkozó előtt hozzák nyilvánosságra, hogy a magyar játékvezetőt melyik összecsapásra jelölik. Az UEFA az EL-ben teszteli az úgynevezett ötbírós rendszert, így Kassai két állandó asszisztense, Erős Gábor és Vámos Tibor mellett Szabó [...]
2010. 03. 22. 16:45
Belga rekordot állított fel vasárnap Romelu Lukaku, a Juhász Rolandot is foglalkoztató Anderlecht labdarúgója, aki a Lokeren elleni bajnokin immár idénybeli 15. találatát szerezte, s ezzel – 16 évesen és 10 hónaposan – minden idők legfiatalabb alapszakasz-gólkirálya lett. A remek fizikai adottságokkal megáldott, 190 centis és 94 kilós csatárt sokan Didier Drogbához hasonlítják, s nem [...]
2010. 03. 22. 14:17
A jelek szerint nem ártott David Beckham piaci értékének, hogy a Chievo elleni bajnokin elszakadt az Achilles-ina. A súlyos sérülés miatt biztosan nem lesz ott a dél-afrikai világbajnokságon az angol középpályás, akit lapértesülések szerint a Premier League-ben szereplő West Ham United szeretne leigazolni. „Nemcsak a pályán segíthetne a klubnak. Amennyiben igazolható, azonnal megtesszük az ajánlatunkat” [...]
2010. 03. 22. 11:50
34 gólnál tart az idei szezonban Lionel Messi, a Barcelona argentin klasszisa. Az apró termetű aranylabdás az elmúlt hetekben ismét számolatlanul lődözi a gólokat, a hétvégén a bajnokságban a Zaragozának lőtt hármat. Különösen a második találata emlékezetes: Messi labdát szerzett a felezővonalnál, több ellenfelét lecselezte, szabálytalanul sem tudták megállítani, majd 13 méterről higgadtan kilőtte a [...]
2010. 03. 22. 10:49
Az argentín labdarúgóbajnokság tavaszi idényének (Clausura) 10. fordulójában A Boca Juniors a River Plate-et fogadta vasárnap este. Az óriási érdeklődéssel várt mérkőzést az özönvízszerűen szakadó eső miatt már az elején meg kellett állítani: Héctor Baldassi játékvezető a 10. percben 0-0-ás állásnál vetett véget a küzdelemnek. Az ismétlésre szerdán magyar idő szerint 21 órától kerül sor [...]
2010. 03. 22. 09:14
Az Inter újabb szicíliai meccsén hullajtott el pontokat: a Palermo ellen a 11. percben ugyan Milito tizenegyesből még a milánóiaknak szerzett vezetést, ám tizenhárom perccel később Miccoli passzát Edinson Cavani lőtte az Inter kapujába. Az eredmény később már nem változott, így a 7. forduló óta listavezető Inter már csak két ponttal vezet az AC Milan [...]
2010. 03. 21. 14:06
A Gijon egy félidőn keresztül kifejezetten jól tartotta magát, és a második félidő is kedvezően indult számukra, hiszen az 53. percben Barral révén a vezetést is megszerezték. A királyi gárda mintha ettől ébredt volna fel igazán, és először Cristiano Ronaldo lövése után Van der Vaart vágta be a kipattanót az 54. percben, majd három perc [...]
2010. 03. 21. 13:54
“Értesítettük Indonéziát, hogy bizonyos garanciákat nem nyújtott be a kijelölt határidőig, ezért mostantól nem tekinthető kandidálónak a két eseményt illetően” – mondta Jerome Valcke, a FIFA főtitkára. A 2018-as vb-re Ausztrália, Anglia, Japán, Oroszország, az Egyesült Államok önállóan, továbbá Spanyolország és Portugália, illetve Hollandia és Belgium közösen pályázik, míg a 2022-es viadalra kandidálók listája kiegészül [...]
2010. 03. 19. 17:34
A FIFA illetékes bizottsága novemberben azért zárta ki soraiból iraki tagszervezetét, mert az ázsiai ország olimpiai bizottsága feloszlatta a helyi labdarúgó-szövetséget. Joseph Blatter FIFA-elnök most üdvözölte a futballcsaládba visszavett Irakot. Azzal indokolta a döntést, hogy a helyi ötkarikás szervezet felülbírálta korábbi határozatát, s az eset végleges rendezéseként a nyár folyamán tisztújító közgyűlést tartanak az országban.
2010. 03. 19. 17:19
Olvasói sztorik