Élő Foci

Volt 1-1 is, de a németek végül rendesen megszórták Curacaót

foci vb 2026 németország curacao élő közvetítés
Paul ELLIS / AFP
foci vb 2026 németország curacao élő közvetítés
Paul ELLIS / AFP
A focivébék legkisebb nemzete, Curacao történelmi első góljával megráncigálta a német csapat bajszát, amely végül kiütéses győzelemmel melegített a nehezebb feladatokra.

Németország úgy kezdte a meccset, ahogy egy négyszeres világbajnoknak kezdenie kell a vb-történelem legkisebb nemzete ellen, Wirtz és Nmecha összjátéka utáni utóbbi szépen csavart a bal sarokba.

A németek könnyedén jutottak el az ellenfél 16-osáig, de nem tudták rárúgni a második gólt, e helyett jött a történelmi pillanat Curacao számára:

Comenencia csapott le egy lecsorgó labdára, és a lövése úgy pattant meg Kimmich lábán, hogy az ötödik vébéjén szereplő Neuer nem védhette.

Nagelsmann fejmosása hatott

Az ivószünet pont jól jött a német kapitánynak, Nagelsmannak, hogy kicsit odahasson, mert csapata a meccs első perceiben látott fókuszált játékkal folytatta. Végül egy pontrúgás hozta meg a második gólt, Schlotterbecknek korábban is volt már egy veszélyes fejese, de azt Room kapus kitolta, a 38. percben azonban a Dortmund védője a rövid sarok felé mozgott, és zavartalanul csúsztatott a jobb sarokba.

A félidő hosszabbításában a 16-oson belül keverhető Nmechát Bazoer buktatta, és ez az óvatlan mozdulat el is döntötte a meccset, mert Havertz értékesítette a büntetőt, majd a fordulás után egy perccel Musiala éles szögből még inkább lenyomta a curacóiak lelkesedését.

Foci vb 2026 németország curacao
Paul ELLIS / AFP A szakkommentátorként dolgozó Jürgen Klopp is ott volt a houstoni stadionban.

Lemásoltak a brazilok elleni 2014-es eredményt

A hátralévő időben csak az volt a kérdés, hogy mennyire erőltetik a góllövést a németek, és mennyire bírja szuflával Curacao, amely nem ehhez a tempóhoz van szokva. A csereként beállt Undav pengés gólpassza után Brown első gólját lőtte a német csapatban, majd a stuttgarti csatár maga is betalált Kimmich önzetlen átadása után. A 7-1-es végeredményt egy elegáns emeléssel állította be Havertz, aki így a Nationalelf egyetlen duplázója lett a meccsen.

A találkozó góljait itt lehet megnézni. A németek szombaton Elefántcsontpart ellen folytatják, míg Curacao Ecuadornak próbál majd kellemetlen perceket okozni június 21-én hajnalban.

Jún. 14. Június 14. 19:00
HOUSTON NRG Stadium
E CSOPORT

Felix Nmecha
Nmecha
5
Livano Comenencia
Comenencia
20
Nico Schlotterbeck
Schlotterbeck
37
Sontje Hansen
Hansen
45
Jeremy Antonisse
Antonisse
45

Jamal Musiala
Musiala
46
Kai Havertz
Havertz
49
Jamal Musiala
Musiala
63
Deniz Undav
Undav
63
Jurgen Locadia
Locadia
64
Jearl Margaritha
Margaritha
64
Nathaniel Brown
Brown
67
Jonathan Tah
Tah
72
Antonio Rudiger
Rüdiger
72
Felix Nmecha
Nmecha
72
Leon Goretzka
Goretzka
72
Nathaniel Brown
Brown
72
David Raum
Raum
72
Deniz Undav
Undav
77
Tahith Chong
Chong
82
Gervane Kastaneer
Kastaneer
82
Joshua Kimmich
Kimmich
82
Waldemar Anton
Anton
82
Kai Havertz
Havertz
87


4-2-3-1
4-2-3-1
Manuel Peter Neuer Neuer 1
Joshua Walter Kimmich Kimmich 6
Jonathan Tah Tah 4
Nico Schlotterbeck Schlotterbeck 15
Nathaniel Brown Brown 18
Felix Nmecha Nmecha 23
Aleksandar Pavlovic Pavlović 5
Leroy Aziz Sane Sané 19
Jamal Musiala Musiala 10
Florian Wirtz Wirtz 17
Kai Havertz Havertz 7
Eloy Victor Room Room 1
Deveron Fonville Fonville 24
Armando Obispo Obispo 18
Riechedly Bazoer Bazoer 23
Sherel Floranus Floranus 5
Livano Comenencia Comenencia 8
Leandro Bacuna L. Bacuna 10
Juninho Bacuna J. Bacuna 7
Tahith Chong Chong 21
Jurgen Locadia Locadia 9
Sontje Hansen Hansen 12

Curacao történelmi gólt szerzett, Németország pedig focizott egy jót

A négyszeres győztes német válogatott 7-1-re verte az újonc Curacaót vasárnap a labdarúgó-világbajnokság E csoportjának nyitómérkőzésén.

Nmecha látványos góljával korán vezetést szerzett a német csapat, ám meglepetésre Curacao egyenlíteni tudott a 20. percben, ez volt a vb-történelem legkisebb nemzetének az első gólja.

Az ivószünet után a német válogatott ismét fókuszáltabb lett, előbb Schlotterbeck fejelt gólt egy szöglet után, majd a félidő legvégén Nmecha harcolt ki 11-est, amit Havertz gurított be.

A második félidőből mindössze egy perc telt el, amikor Musiala éles szögből kilőtte a hosszút, és innentől csak az volt a kérdés, mennyire erőlteti a góllövést a Nationalelf, és mennyire bírja fizikailag Curacao. A németek nem nyomták tövig a gázpedált, de Brown, Undav és Havertz révén még további három gólt szereztek, így lett 7-1 a vége.

Vége

Németország bemelegített a nehezebb feladatokra azzal, hogy 7-1-re verte Curacaót.

Havertz duplázni tud

Az Arsenal csatára értékesített egy tizenegyest az első félidő végén, most pedig kapott egy remek indítást, és elegánsan beemelte. 7-1.

6-1

Kezd csúnya lenni: Kimmich volt nagyon önzetlen, ő maga is befejezhette volna az akciót, de inkább Undavhoz passzolt, aki be tudta préselni a labdát a jobb kapufa mellé.

Közel járt a gólhoz a curacói csere

Margaritha a hosszú felsőbe próbált csavarni, a lövés látványos volt, de pontatlan.

És egy kiegészítés az előző bejegyzéshez: az utolsó német csere Goretzka volt, aki Tah helyére jött.

Brown be is fejezte a góllal

A lipcsei Raum állt be a helyére. Befejezte egy másik gólszerző, Schlotterbeck is, őt Rüdiger váltotta.

Érvényes volt

Csak Brown keze lógott be, azzal meg nem lehet gólt szerezni, úgyhogy megadták. Ez a 22 éves frankfurti balhátvéd első válogatott gólja.

Ott az ötödik

A frissen beállt Undav pörgette tovább a labdát Brownnak, aki kapásból bevágta. Lesgyanús, de elsőre megadták.

Csere itt is, ott is

Undav szállt be a németekhez, Curacaóhoz pedig Margaritha. A két lecserélt játékos: Musiala, illetve Locadia.

Curacói helyzetecske után német ziccer

Leandro Bacuna egy szabadrúgás után fejelt a léc fölé. Egy perccel a később Sané hagyott ki ziccert, pedig az átvétel tökéletes volt, és egy az egyben állt a kapussal.

Ennyi volt az első félidő

Négy gól, köztük egy történelmi Curacao-találat. Abszolút nézhető meccs, úgyhogy ne menjenek nagyon messzire!

Tizenegyes!

Nmecha csapott le a labdára a 16-oson belül, az első védőt még kicselezte, aztán Bazoer eltalálta a lábát. A marokkói spori befújta.

Minden német szöglet veszélyes

Természetesen megint Schlotterbeck volt a beadás címzettje, ezt is el tudta fejelni, de középen el tudta takarítani a védelem a labdát.

Ismét vezet Németország!

Brown szöglete a rövidre érkezett, Schlotterbeck pedig a jobb alsóba csúsztatta. A védőnek ez az első gólja a válogatottban.

Útban volt a marokkói bíró

Kimmichet zavarta meg Jalal Jayed spori, nem biztos, hogy ezért, de a Bayern játékosának ezek után pontatlan lett a beadása.

A blokkoló védőt ünneplik

Pavlovic 16 méterről, középről lőhetett, ám a bevetődő Comenencia blokkolta a labdát, kapta is a dicséretet a kapustól.

Ivószünet

Az egyik oldalon jöhet a fejmosás, a másikon pedig lehet lapogatni a gólszerző vállát, hátát.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik