Élő Foci

Győzött az USA, sosem látott pontszerzés is volt – élő hírfolyam a foci-vb második napjáról

Frederic J. BROWN / AFP
Frederic J. BROWN / AFP
Magabiztosan kezdtek a házigazdák a labdarúgó-világbajnokságon: Mexikó után az Egyesült Államok is győzni tudott, Kanada pedig történelmi pontot szerzett. Láthattuk egy új szabály debütálását is. A meccsek mellett a vébé második napjának összes fontos rezdüléséről beszámolunk ebben az élő hírfolyamban.

Megvan a torna első öngólja

Ezzel szerzett vezetést az Egyesült Államok, már a 8. percben. McKennie és Pulisic játszottak össze, végül egy centerezés pattant be Bobadilláról a saját kapujába.

Előkerült Katy Perry

Merthogy folytatódott a megnyitó. A Ted Lasso-sorozat főszereplője, Jason Sudeikis köszöntötte a szurkolókat, majd behozták a 48 résztvevőország zászlaját. Katy Perry a Wonder című számot adta elő a pálya közepén felállított miniszínpadon.

Lement a rövid megnyitó

Los Angelesben vagyunk, úgyhogy a megnyitó a Hollywood-felirat megmutatásával indult, majd Amerika sokszínűségéről hallhattunk egy beszédet. A stadionban egyébként sok üres szék is volt, de, ha valaki követi az amerikai sportokat, tudhatja, hogy a büfék előtt komoly sorok szoktak kialakulni. Megjelent egy nagy világbajnoki trófea a pálya közepén, majd Future volt az első előadó, hozzá csatlakozott Tyla, őket Anitta, LISA és Rema követte. Katy Perry-t a jelek szerint későbbre tartogatják. Ahogy az előző két esetben, úgy most is egy bő negyedórás előadást láthattunk csak, kellő időt hagyva a csapatoknak a megfelelő bemelegítésre.

Future és Tyla az Egyesült Államok-Paraguay mérkőzés előtt.
Patrick T. Fallon / AFP Future és Tyla az Egyesült Államok-Paraguay mérkőzés előtt.

32 éve nem volt ilyen vb-meccs

Az USA akkor találkozott ugyanis legutóbb dél-amerikai riválissal a világbajnokságon, 1994-ben Brazíliával a nyolcaddöntőben játszott az amerikai csapat és kapott ki 1-0-ra. A dél-amerikai válogatottak 11-1-1-es mérleggel bírnak közép- és észak-amerikai riválisaikkal szemben a legutóbbi 13 mérkőzésen. Ilyen szempontból is érdekes lesz nézni a magyar idő szerint hajnali 3-kor rajtoló meccset.

Neymart lehet, hogy nem látjuk a teljes csoportkörben

Carlo Ancelotti, a brazil válogatott szövetségi kapitánya megerősítette, hogy a sérüléssel bajlódó klasszis az első meccset biztosan kihagyja, de az sem kizárt, hogy a csoportkör egyik mérkőzésén sem léphet pályára… Brazília vasárnap 0 órakor lép pályára Marokkó ellen.

Olvasói sztorik