Olaszország sorozatban harmadszor maradt le a focivébéről, miután tizenegyesekkel elbukta a Bosznia-Hercegovina elleni pótselejtezőt.
Az olasz csapat Alessandro Bastoni kiállítása miatt a 41. perctől emberhátrányban játszott, de a hosszabbítás után abban bízhatott, hogy kapusa, Gianluigi Donnarumma a tizenegyeseknél kibabrál a bosnyák rúgókkal.
Igen ám, de egy leleményes bosnyák labdaszedő, kiszúrta, hogy Donnarumma a törülközője mellé rejtette azt a cetlit, amelyen az állt, hogy az ellenfél játékosai hogyan lövik a tizenegyeseket.
Végül nem is kellett védenie a bosnyák kapusnak
A bosnyákok kapusa, a német St. Pauliban légióskodó Nikola Vasilj az Union Berlin elleni hétvégi bajnoki után elárulta, Donnarumma azt hitte, hogy ő lopta el a puskáját, és bosszúból össze akarta tépni a kollégája jegyzetét a tizenegyesek első köre után.
„Őszintén szólva el sem hittem az egészet, most először fordult elő velem ilyen. Vitatkozni kezdtünk Donnarummával, aztán a bíróhoz mentem, hogy meggyőzzem: az ellenfelem sárga lapot érdemel, mert szerintem igazán sportszerűtlenül viselkedett.
De nem akarok erről túl sokat mondani, a lényeg, hogy mi nyertünk, és egyesek szerint a karma alakította így a dolgokat
– nyilatkozta Vasilj, aki hozzátette, bár nem tudta, de a kispadon volt egy tartalékcetli arról, hogy az olaszok hogyan szokták lőni a tizenegyeseket. A slusszpoén egyébként az, hogy Vasilj végül egyetlen tizenegyest sem hárított, mivel Francesco Pio Esposito a kapu fölé bikázta a labdát, Bryan Cristante pedig a lécet találta el.
A labdaszedőt kivinnék a vébére kabalának
Donnarumma még a tizenegyesekk után is zabos volt az incidens miatt, de nem tudhatta, hogy nem Vasilj volt a ludas, hanem a nemzeti hőssé avanzsáló labdaszedő, akit a bosnyák drukkerek egy része hálából kiküldene a csapattal a nyári világbajnokságra amolyan kabalafiguraként.
A bosnyák válogatottsági és gólrekorder Edin Dzeko kijutás utáni megrázó nyilatkozatát itt olvashatja, a 60 ezer embernek ingyen sört felajánló Ermedin Demirovic ígéretéről itt írtunk. Az olasz futball válságáról itt olvashat, az elköszönő kapitányról, Gennaro Gattusóról itt írtunk, arról, hogy mi fájhat még vb-kudarcnál is jobban Itáliának, itt.
Arról, hogy fogadták az Inter-drukkerek a bűnbaknak kikiáltott Bastonit, itt olvashat. Arról pedig, hogy Marco Rossi miképp reagálna egy olaszországi megkeresés esetén, itt írtunk.