Foci

28 éve volt olyan gyenge az MU, mint most, José Mourinho alatt

Elég sima vereséggel küldte haza a Manchester Unitedet a Liverpool (3-1) a Premier League vasárnapi rangadóján. José Mourinho csapatának szemernyi esélye sem volt, pedig hajtottak becsülettel, Fellaini még egy biztonsági őrt is kilőtt nagy igyekezetében.

A mérkőzést követően a portugál mester agyba főbe dicsérte a Pool játékosait, úgy fogalmazott, az ellenfél sprintben közlekedett, és ezt a tempót nem tudták felvenni.

Andy Robertson annyit futott, hogy még én is belefáradtam, ahogy néztem

– fogalmazott Mourinho a meccs után, aki ezzel egyszersmind tőle teljesen szokatlan módon elismerte, semmi közük nem volt a találkozóhoz. Hozzátette, a negyedik helyet még tán el tudják csípni, ami szintén szokatlanul szerény nyilatkozat „Mr. Speciel One”-tól.

Mondjuk van is mire szerénynek lennie. Az OPTA statisztikusai kikutatták, hogy utoljára az 1990-1991-es bajnokságban állt ilyen gyatrán a MU a bajnokság ezen szakaszában, nem első sorban a helyezés, mint inkább a szerzett pontok tekintetében (17 meccs, 26 pont).

Akkoriban bizonyos Sir Alex Ferguson rakta le a későbbi, 1993-2000 között hat angol bajnoki címet szerző alakulat alapjait. Az, akit még mindig éltetnek játékosai, és ennek örömére idén is meglepték egy pazar karácsonyi ajándékkal. Kérdés, Mourinho képes lesz-e kivívni ezt a fajta tiszteletet, amely elengedhetetlen lenne az előrelépéshez. Vagy egyáltalán kap-e lehetőséget a klubvezetéstől a folytatásra?

Végeredmény – Premier League, 17. forduló

FC Liverpool-Manchester United 3-1 (1-1)
korábban:
Brighton-Chelsea 1-2 (0-2)
Southampton-Arsenal 3-2 (2-1)

Az állás:

1. Liverpool 17 14 3 37–7 +30 45
2. Manchester City 17 14 2 1 48–10 +38 44
3. Tottenham 17 13 4 31–16 +15 39
4. Chelsea 17 11 4 2 35–14 +21 37
5. Arsenal 17 10 4 3 37–23 +14 34
6. Manchester United 17 7 5 5 29–29 0 26
7. Wolverhampton 17 7 4 6 19–19 0 25
8. Everton 17 6 6 5 24–22 +2 24
9. West Ham 17 7 3 7 25–25 0 24
10. Watford 17 7 3 7 23–25 –2 24
11. Bournemouth 17 7 2 8 25–28 –3 23
12. Leicester City 17 6 4 7 21–21 0 22
13. Brighton & Hove Albion 17 6 3 8 20–24 –4 21
14. Newcastle 17 4 4 9 14–22 –8 16
15. Crystal Palace 17 4 3 10 14–23 –9 15
16. Cardiff City 17 4 2 11 17–33 –16 14
17. Southampton 17 2 6 9 16–32 –16 12
18. Burnley 17 3 3 11 15–33 –18 12
19. Huddersfield Town 17 2 4 11 10–28 –18 10
20. Fulham 17 2 3 12 16–42 –26 9

Ajánlott videó

Olvasói sztorik