Foci

Már ebben a szezonban bevezetik a videóbírót a Bajnokok Ligájában

A Bajnokok Ligája mostani kiírásának tavasszal kezdődő egyenes kieséses szakaszában bevezetik a videobírós rendszert (VAR) – jelentette be hétfőn Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.

Az UEFA korábban még azt tervezte, hogy a mostani idényben nem használja majd a VAR-t annak ellenére, hogy az európai csúcsfutballban, a spanyol, az olasz és a német bajnokságban, valamint a nyári oroszországi világbajnokságon is sikerrel alkalmazták a rendszert, írja az MTI. Ceferin az UEFA végrehajtó bizottságának kétnapos dublini ülése után közölte, hogy döntöttek arról is, hogy a májusi Európa-liga finálén, valamint a Nemzetek Ligája júniusi négyes döntőjén is használni fogják a videobírós rendszert.

A BL-szezon eddigi legnagyobb tévedése Kassai Viktorhoz kapcsolódik, aki nem vette észre, hogy a Manchester City – Sahtar Donyeck mérkőzésen a hazaiak csatára, Raheem Sterling azért esett el, mert a földbe rúgott, így tizenegyest ítélt az angoloknak. Az eset után többen is követelték, hogy minél hamarabb vezessék be a VAR-t a sorozatban.

A 2018/19-es BL-idény egyeneses kieséses tavaszi szakasza február 12-én kezdődik.

Nyitókép: Paul ELLIS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik