Foci sport

Klopp Neymarékról: Ha eljátszod a nagy halált, az nem túl sportszerű

A Bajnokok Ligája 5. fordulójának rangadója volt a PSG és a Liverpool mérkőzése, melyet a párizsiak nyertek meg 2-1-re. A meccs hajrájában a párizsiak már tényleg mindent bevetettek, többször is a földre kerültek a játékosaik, reklamáltak, ápolást kértek. Nem is nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel a Pool és Jürgen Klopp is szóvá tette mindezt a találkozót követő sajtótájékoztatóján:

Ha eljátszod a nagy halált, a következő pillanatban pedig már felpattansz, akkor azért sárgát kéne kapnod. Ez nem sportszerű

– mondta Klopp a mérkőzésről, melyen a lengyel Szymon Marciniak nyolc sárga lapot osztott ki, de ebből hatot is az angol csapat játékosainak.

Az összefoglaló:

„Elég hektikus volt a találkozó vége, mindenki folyton a földre került. Ez már nem foci volt, pedig nagyon fontos mérkőzésről beszélünk. Nem azt mondom, hogy a PSG nem érdemelt győzelmet, mert lőttek két gólt, mi meg csak egyet. De a játékvezetőnek sem sikerült nyugodt légkört teremtenie. Szenvedélyesek voltunk ez igaz, a Párizs is, de ennyiszer megszakítania  játékot az egyszerűen nem frankó. Kétszer voltunk Anglia legsportszerűbb csapata, most meg úgy néztünk ki, mintha hentesek lennénk. Persze ez okos is volt Neymaréktól: úgy terültek el, mintha komoly bajuk lett volna, ez pedig minket zavart meg” – idézi a Sky Sports Kloppot.

Nem csoda, hogy kissé feszült volt a meccs után a német, ez az eredmény ugyanis azt is jelenti, hogy az előző szezonban nagydöntős Pool a kiesés szélére sodródott a BL-ben:

  • a Napoli vezeti a C csoport, az olaszoknak 9 pontjuk van,
  • a PSG a második (8 pont),
  • a Liverpool a harmadik (6),
  • a Crvena zvezda pedig a negyedik (4).

Ebből a négyesből már csak egyedül a szerbek nem juthatnak tovább a legjobb 16 közé, viszont az Európa Ligáért még versenyben vannak. Az utolsó fordulóban Liverpool-Napoli és Crvena zvezda-PSG mérkőzést rendeznek. A Liverpool helyzetét nehezíti, hogy a PSG-nek kedveznek az egymás elleni eredmények egy esetleges pontazonosság esetén.

Eredmények – Bajnokok Ligája, 5. forduló

A csoport:

Borussia Dortmund (német)-FC Bruges (belga) 0-0

Atlético Madrid (spanyol)-AS Monaco (francia) 2-0 (2-0)
gól: Badiashile (2., öngól), Griezmann (24.)
piros lap: Savic (82., Atlético)

A csoport állása: 1. (és továbjutott) Atlético Madrid 12 pont, 2. (és továbbjutott) Borussia Dortmund 10, 3. (és Európa-ligás) FC Bruges 5, 4. AS Monaco 1

B csoport:

Tottenham Hotspur (angol)-Internazionale (olasz) 1-0 (0-0)
gól: Eriksen (80.)

PSV Eindhoven (holland)-FC Barcelona (spanyol) 1-2 (0-0)
gól: De Jong (83.), illetve Messi (61.), Piqué (70.)

A csoport állása: 1. (és továbbjutott) FC Barcelona 13 pont, 2. Tottenham Hotspur 7, 3. Internazionale 7, PSV Eindhoven 1 

C csoport:

SSC Napoli (olasz)-Crvena zvezda (szerb) 3-1 (2-0)
gól: Hamsik (11.), Mertens (33., 52.), illetve El Fardou (57.)

Paris Saint-Germain (francia)-FC Liverpool (angol) 2-1 (2-1)
gól: Bernat (13.), Neymar (37.), illetve Milner (45+1., 11-esből)

A csoport állása: 1. SSC Napoli 9 pont, 2. Paris Saint-Germain 8, 3. FC Liverpool 6, 4. Crvena Zvezda 4

D csoport:

FC Porto (portugál)-Schalke 04 (német) 3-1 (0-0)
gól: Militao (52.), Corona (55.), Marega (94.), illetve Bentaleb (88., 11-esből)

Lokomotiv Moszkva (orosz)-Galatasaray (török) 2-0 (1-0)
gól: Donk (43., öngól), Ignatyev (54.)

A csoport állása: 1. (és továbbjutott) FC Porto 13 pont, 2. (és továbbjutott) Schalke 04 8, 3. Galatasaray 4, 4. Lokomotiv Moszkva 3

Nyitókép: Xavier Laine/Getty Images

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.