Foci

Rendőrségi ügy lett a fehérvári stadionavatón történt balhéból

Ahogy arról írtunk, nem ment le balhé nélkül a székesfehérvári focistadion szerdai avatója. A második félidőben, egy hanggránát durranása után biztonságiak tódultak be a vendég Újpest drukkereinek szektorába pofozkodni egy sort. Az Index azt írta, a fekete dzsekit és sapkát viselő biztonságiak nem tettek eleget az MLSZ Biztonsági Szabályzatának, mivel nem vettek fel megkülönböztető mellényt. A balhénak a rohamrendőrök vetettek véget.

Pénteken az Újpest hivatalos közleményt adott ki, ez alapján a klub is vizsgálatot indított, míg a Fejér Megyeri Rendőr-főkapitányság pedig eljárást

A november 21-én, szerda 19.00-kor megrendezésre került Mol Vidi FC elleni stadionavató bajnoki mérkőzésen a sajnálatos, vendégszektorban történt eset kapcsán az Újpest FC biztonsági szolgálata elindította a vizsgálatot az események pontos és szabatos kiderítésére.

Tekintettel arra, hogy a fenti ügyben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalos eljárást indított, ezért a tények pontos ismeretéig, illetve az eset minden irányú feltérképezéséig klubunk nem kíván nyilatkozni.

A fehérvári ultrák azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy percekkel a kezdés után kivonultak a stadionból.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik