Foci

A játékait akarta eladni a kisfiú, hogy eljusson kedvenc csapata nagy meccsére

Szombaton jön az őrület második felvonása, a dél-amerikai Bajnokok Ligájának megfelelő Libertadores-kupa döntőjének visszavágóján ezúttal a River Plate játszhat majd saját stadionjában, a legendás Monumentalban, ahol a nagy rivális Boca Juniors finoman szólva sem számít szívesen látott vendégnek.

A visszavágóra szóló jegyeket pár óra alatt elkapkodták, persze a neten kering még néhány darab, de ezeket igen borsos áron lehet csak beszerezni. Egy fiatal River-drukker, a hatéves Renzo a maga módján mindent megpróbál, hogy ott lehessen a nagy meccsen,

és azt üzente a róla készült fotón, hogy eladná a játékait, csak hogy jegyhez jusson.

Az internet felkapta Renzo sztoriját és a híre eljutott a csapat egyik szurkolói klubjához is, amely két jegyet juttatott Renzo családjának, így a kissrác édesanyjával ott lehet a nagy meccsen. Biztos, hogy hatalmas élményben lesz része, ráadásul a River egyik legendája, az uruguayi Enzo Francescoli egy dedikált sapkát és mezt küldött neki, úgyhogy értékes ereklyékkel is gazdagodott.

Köszönet Renzónak, hogy emlékeztetett minket, szurkolókat arra, hogy a River a közös szenvedély, amit hajt minket”

– magyarázta Francescoli. A visszavágó egyébként 2-2-ről indul, de nem számítanak az idegenben lőtt gólok, úgyhogy ha ismét döntetlen lesz a vége, akkor hosszabbítás következik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik