Foci

Angol bírók százai szálltak szembe a szövetséggel

játékvezető, bíró (játékvezető, bíró, )
játékvezető, bíró (játékvezető, bíró, )

Ahogyan arról beszámoltunk, David McNamarát azért tiltotta el 21 napra az Angol Labdarúgó-szövetség (FA), mert az öltözőjében felejtette a térfélválasztáshoz használt pénzérmét. Az eset végén kő-papír-ollóval döntött a Manchester City és a Reading a csapatkapitánya.

Kő-papír-olló miatt tiltottak el egy játékvezetőt
A spori leleményes volt, de a főnökeinek ez nem tetszett.

Az eset valóságos mozgalmat indított be, mivel a kollégái közül több százan szándékosan ugyanezzel a módszerrel döntöttek. Ezzel a módszerrel kívánták kifejezni a játékvezetők, hogy McNamara mellett állnak a kérdésben.

Sokunknak eszébe jutott David, szolidaritást akartunk vállalni. Az én meccsemen nem is kellett mondanom semmit, a játékosok jöttek oda, hogy hallottak a történtekről, és ők szerették volna a kő-papír-ollót a pénzfeldobás helyett.

– idézi Ryan Hampsont a BBC.

A szürreális helyzet túloldalán, az amatőr és profi szövetség emberei úgy vélik, a bírók dolga a szabályok betartása és rossz példával jár elöl az a játékvezető, aki maga is szabályt szeg. Martin Cassidy, a brit játékvezetőket egyesítő szövetség elnöke kifejezetten elutasította, hogy támogassák a szándékos szabályszegést.

A játékvezetőknek be kell tartatniuk a szabályokat, nem pedig megszegni azokat. Szakszerűtlen volt a részükről, ez rossz színben tünteti fel a futballt. Az egy dolog, ha valaki elfelejt érmét vinni, de ezzel az akcióval túl messzire mentek!

– reagált az amatőr bajnokságok szövetségének egyik szóvivője.

Egyelőre nehéz megjósolni, hogy mi lesz az ügy vége, ami viszont tény: a kő-papír-olló okoz jelenleg botrányt az angol labdarúgásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik