Foci

Verekedés miatt tiltották el a magyar focibírót

Szokatlan balhéba torkollt a Heves megyei Detk-Egercsehi mérkőzés. A megyei III-ban szereplő csapatok komolyan egymásnak estek, olyannyira, hogy a játékvezető kiállította Balázs Dénest. Az amatőr futballista nehezen vette tudomásul az ítéletet és Bodó Istvánon számon kérte a piros lapot. A szavakat azonban tett követte és végül összeverekedett a bíró a kiállított játékossal.

A kiállítás után, még a pá­lyán inzultálta egymást a játékvezető és a játékos. Mivel a játékvezető nem akarta elismerni a tettét, ezért rendkívüli fegyelmi tárgyalást tartottunk, ahol mindkét felet meghallgattuk, és mindenre fény derült. Megtudtuk, hogy mindketten hevesen lökdösődtek.

– idézi a Bors Hangonyi Tamást, a megyei szövetség megyei bizottságának elnökét.

Bodó játékvezetőt fél évre eltiltották, az ítélet pedig csak azért nem szigorúbb, mert sérülést egyik fél sem okozott a másiknak. Balázs Dániel nyolc hónapig nem léphet pályára. A találkozó egyébként nem szakadt félbe, a hazai csapat nyert 6-3-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik