Foci

Dzsudzsák Balázs lehet újra a válogatott csapatkapitánya

Az eltiltott szövetségi kapitányt, Marco Rossit helyettesítő másodedző, Cosimo Inguscio szerdán a Telkiben tartott sajtótájékoztatót. A beszélgetés során elhangzott, hogy Sallai Roland, Fiola Attila és Ugrai Roland sérülés miatt biztosan kihagyja a Groupama Arénában sorra kerülő találkozót, további két-három játékos pályára lépése pedig kérdéses.

Az MTI kérdésére Inguscio elmondta, emiatt még nem döntötték el a kezdő tizenegyet, így a szakmai stáb csupán a szerda esti edzést követően dönt az összeállításról. Mint elhangzott,

amennyiben a keretbe visszatért Dzsudzsák Balázs kezdő lesz, úgy lesz majd a csapatkapitány. Ha nem lesz kezdő, akkor továbbra is Szalai Ádám viseli majd a karszalagot.

A két együttes októberi, tallinni 3-3-as döntetlennel zárult találkozójára visszatekintve leszögezte, nyerniük kellett volna.

Igyekszünk kijavítani az ott elkövetett hibákat. Tisztában vagyunk vele, hogy az észteknek is fontos a három pont megszerzése, mivel vereségük esetén kiesnek, de nekünk előre tekintve a három pontot kell megcéloznunk és megszereznünk.

– fejtette ki Inguscio.

A szakember elárulta, Rossival más karakterek, más temperamentumúak, ám jól ismerik és kiegészítik egymást. Kitért rá, Rossi eltiltása miatt más a helyzet, mint az elmúlt hét évben együtt töltött kétszáz mérkőzésen.

A magyar labdarúgó-válogatott az észtek ellen játszik majd csütörtökön a Nemzetek Ligája C osztályában, 20.45-kor.

Nyitókép: Carlos Rodrigues/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik