Foci

A tök utolsó Haladás ellen égett meg a kilátástalan Fradi

A listavezető Ferencváros nagy meglepetésre 1-0-ra kikapott a sereghajtó Haladás otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában. A szombathelyiek tavaly és tavalyelőtt ősszel is legyőzték hazai pályán az FTC-t, most pedig kilencmeccses nyeretlenségi sorozatukat szakították meg, egyben új vezetőedzőjükkel, Horváth Ferenccel első sikerüket aratták.

A közepes színvonalú első félidő a vártnál kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, bár a vendégek többet birtokolták a labdát. Mindkét csapat fegyelmezetten, de sok hibával játszott. A Haladás többnyire jól védekezett, ezzel együtt a nagyobb lehetőségek a hazai kapu előtt adódtak, a szünetig azonban nem született gól.

A fordulás után fokozódott, bár változatlanul meddő volt a ferencvárosi fölény, de egy kósza támadás után a házigazdák jutottak büntetőhöz, és Gaál révén előnybe is kerültek.

Szerhij Rebrov cserékkel frissítette fel csapatát, amely szinte kapujához szögezte hősiesen védekező ellenfelét, és a hajrához közeledve büntetőt harcolt ki. Lanzafame lövését Rózsa kivédte, és az FTC a kissé paprikás hangulatú utolsó percekben sem találta az utat a szombathelyi kapuba, így nagy meglepetésre hazai siker született.

Ezzel együtt az FTC maradt az első, a Haladás pedig az utolsó helyen.

Eredmények, OTP Bank Liga, 14. forduló:

Szombathelyi Haladás-Ferencváros 1-0 (0-0)
Szombathely, 8294 néző, v.: Farkas Á.

Haladás: Rózsa – Habovda, Kolcák, Tamás L., Bosnjak – K. Mészáros, Jagodics, Jancsó (Kovács L., 74.), Ofosu (Halmosi, 92.) – Gaál (Bamgboye, 82.), Priskin

FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Leandro, Heister – Spirovski (Varga R., 79.), Sigér (Gorriarán, 60.) – Bőle (Frimpong, 60.), Lanzafame, Petrjak – Böde

gólszerző: Gaál (53., 11-esből)
sárga lap: Gaál (22.), Jancsó (70.), Tamás L. (77.), Habovda (78.), Priskin (82.), Kovács L. (94.), illetve Lanzafame (14.), Spirovski (52.)

Tabella:

1. Ferencvárosi TC 14 9 3 2 27–11 +16 30
2. Budapest Honvéd 14 8 3 3 18–8 +10 27
3. MTK Budapest 14 7 3 4 21–20 +1 24
4. Mol Vidi FC 12 6 4 2 24–12 +12 22
5. Újpest FC 13 6 4 3 16–10 +6 22
6. Debreceni VSC 14 5 6 3 20–18 +2 21
7. Paksi FC 14 5 5 4 19–18 +1 20
8. Mezőkövesd Zsóry FC 13 5 4 4 21–17 +4 19
9. Puskás Akadémia FC 14 4 2 8 16–22 –6 14
10. Diósgyőri VTK 14 2 3 9 11–24 –13 9
11. Kisvárda 14 2 3 9 13–32 –19 9
12. Szombathelyi Haladás 14 2 2 10 12–26 –14 8

Ajánlott videó

Olvasói sztorik