Foci

Kispadra kerül Király Gábor a Haliban

Lement a magyar bajnoki szezon egyharmada, a Szombathelyi Haladás azonban 11 forduló alatt mindössze öt pontot tud felmutatni, miközben már nyolcszor is kikapott. Érthetően sok kritika éri a csapatot és a játékosokat, köztük a kapuslegendát, Király Gábort is. A nemrég kinevezett vezetőedző, Horváth Ferenc úgy döntött: a Budapest Honvéd ellen nem a 108-szoros magyar válogatott Király, hanem Rózsa Dániel véd majd.

Nagyon jó embernek és nagyon jó játékosnak tartom Királyt, akinek élete a Haladás. Azonban úgy gondoltam, a korábbi hetek sikertelensége miatt váltanom kell, s ezúttal Rózsának szavazok bizalmat. Ez persze nem jelenti azt, hogy Király többet nem véd a Haladásban

– idézi a haladas.hu Horváth Ferencet.

A 42 éves Király ebben a szezonban mind a 11 meccsen védett a Haladásban, amely 23 gólt kapott. A legtöbbet a mezőnyből az újonc Kisvárdával karöltve.

Bementek a Haladás szurkolói az öltözőbe
Gyengén szerepel a csapat, elbeszélgettek a játékosokkal a drukkerek.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik