Foci

Óriási meccset játszott Párizsban a Napoli

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a Tottenham Hotspur eldobott két pontot a saját maflaságának hála, miközben az AS Monaco 1-1-re végzett a Brugge otthonában.

Nincs csapat, amelyik úgy szívatja saját magát, mint a Tottenham
Újabb agyonnyert meccset buktak el az angolok a Bajnokok Ligájában.

A java viszont csak ezután jött. Késő este több rangadó is volt, közte megannyi nagy góllal és kivédett büntetővel. Az FC Barcelona például úgy fogadta az Intert, hogy mindkét csapat 6 ponttal vezette a B csoportot a találkozó előtt. A rangadót Rafinha döntötte el érdemben, miután Luis Suárez remekül kanyarította elé a labdát a 32. percben.

A meccset viszont Jordi Alba biztosította be a hajrában, igaz korábban Philippe Coutinho is kapufát lőtt. Összességében megérdemelten nyert a Barca Lionel Messi nélkül is.

Egy gólnál többre volt szüksége a szintén hazai pályán játszó Borussia Dortmundnak. A németek viszont álltak elébe és annak ellenére is rúgtak négyet, hogy az Atlético Madrid az első félidőben rendkívül durván és agresszíven ölte a futballt. Axel Witsel törte meg a jeget a 38. percben egy megpattanó lövéssel.

A második félidőben Raphael Guerrero duplázni tudott, a mindössze 18 éves Jadon Sancho is betalált, így aztán kiütés lett a mérkőzés vége.

Szintén óriási rangadót játszott a Napoli, amely a PSG otthonában vendégeskedett. A franciák bekezdtek a meccs elején, a nagy akarás mellett azonban hiányzott az összhang a francia bajnoknál, erre Neymar és Edínson Cavani tragikomikus jelenete volt ékes példa.

Cavani akkorát rúgott Neymarba, hogy majdnem le kellett cserélni
Állítólag utálja egymást a PSG két sztárja, nem ettől barátkoznak majd össze.

A nyomás ellenére mégis Lorenzo Insigne emelt elegáns gólt José Callejón pazar indításából. Sokáig őrizte előnyét a Napoli, de a 61. percben Meunier beadásába úgy csúszott be Rui Mario, hogy saját kapujába pattant a labda. Ezután még inkább a PSG dominált, de újra az olaszok szereztek vezetést Dries Mertens okos lövésének hála. Rettenetes rohanás kezdődött, parázs mérkőzés bontakozott ki, amelynek a legvégén Angel Di María a 93. percben tekert gyönyörűen az ellenfél kapujába, így alakult ki a 2-2-s végeredmény.

A Liverpool simán rúgott egy négyest a Crvena Zvezdának, még egy kihagyott Sadio Mané-büntető is belefért, míg a Porto 3-1-re verte a Lokomotiv Moszkvát. A Galatasaray-Schalke összecsapás az egyetlen, amelyen nem esett gól.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. mérkőzés

A csoport:

Brugge – Monaco 1-1 (1-1)
Borussia Dortmund – Atlético Madrid 4-0 (1-0)

B csoport:

PSV Eindhoven – Tottenham Hotspur 2-2 (1-1)
FC Barcelona – Internazionale 2-0 (1-0)

C csoport:

Paris Saint-Germain – Napoli 2-2 (0-1)
Liverpool – Crvena zvezda 4-0 (2-0)

D csoport:

Lokomotiv Moszkva – Porto 1-3 (1-2)
Galatasaray – Schalke 0-0

Nyitókép: Xavier Laine/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik