Foci

El kéne verni az észteket, hogy versenyben maradjunk

Marco Rossi keretéből mindenki egészséges, Fiola Attila viszont biztosan nem játszhat.

A magyar labdarúgó-válogatottnak Tallinnban, az észtek ellen is győzelemre van szüksége ahhoz, hogy versenyben maradjon az első helyért a Nemzetek Ligája C divíziójának 2. csoportjában, írja az MTI.

Sőt, igazából nem csak a mostani mérkőzésen, hanem a következő hármon győzni kellene.

Az észtországi vendégjáték után novemberben az észteket, majd a finneket fogadjuk, utóbbi lesz az utolsó csoportforduló. A zsinórban három nyert meccs sem lesz feltétlen elegendő, a többi találkozónak is a magyarok számára kedvezően kellene alakulnia.

Bár a magyar csapat már senki ellen sem mehet biztosra, az észtek ellen azért vannak szép emlékeink, az eddigi négy egymás összecsapásból hármat megnyert, és csak egyet vesztett el Észtország ellen. Az észtek legutóbbi tíz találkozójukból csupán egyszer győztek, három döntetlen mellett hatszor kaptak ki – a legutóbbi öt találkozójukat elbukták.

A magyar válogatott szombat este érkezett meg az észt fővárosba, ahol vasárnap sajtótájékoztatón, majd edzésen vesznek részt. A keretből mindenki egészséges, Fiola Attila sárga lapos eltiltása miatt viszont nem játszhat.

A találkozó hétfőn magyar idő szerint 20.45 órakor kezdődik a török Halis Özkahya sípjelére az A. Le Coq Arenában.

Így állunk most

A csoport állása: 1. Finnország 9 pont, 2. Görögország 6, 3. Magyarország 3, 4. Észtország 0

Nyitókép: MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

Ajánlott videó

Olvasói sztorik