Foci

Itt a bizonyíték, hogy Neymar megint fúrja Cavanit

Korábban a témában:

Tavaly már kiderült, hogy Párizsban sem fér meg több dudás egy csárdában, Edinson Cavani és Neymar az egészségesnél nagyobb vehemenciával próbálta eldönteni, hogy melyikük is legyen a vezér, aminek az lett a vége, hogy összevesztek, ki lője a tizenegyest a Lyon elleni meccsen.

Azt lehetett várni, hogy ilyen előzmények után Cavani távozik a nyáron, de az uruguayi csatár végül maradt, ám a statisztika azt mutatja, csatártársai levegőnek nézik a pályán.

A francia L’Équipe adatai szerint Neymar a passzainak mindössze a 0,5 százalékát szánja Cavaninak, vagyis 200-ból egyszer dönt úgy, hogy a középcsatárt válassza.

Ezzel szemben Neymar az esetek 25 százalékában a támadósor másik szélén játszó Kylian Mbappét választja.

A hétvégén négy gólt szerző francia világbajnok szintén szívesen passzol Neymarnak, az átadások majdnem egyharmadával (31 százalék) őt keresi, míg Cavanit ő sem tömi labdákkal (5 százalék).

Az uruguayi légiós Neymarnak passzol többet, az átadásai 28 százalékának ő a címzettje.

A fenti adatok alapján után nagy szó, hogy Cavani a bajnokságban öt gólnál jár,

igaz, Mbappé és Neymar egyelőre eredményesebb nála, mindketten nyolcszor vették be az ellenfelek kapuját.

Kíváncsian várjuk, télen megpróbál-e eligazolni Cavani vagy beletörődik abba, hogy a társak kihagyják a játékból.

Ajánlott videó mutasd mind

The highly contaminated Claw, machine part in Chernobyl Exclusion Zone, 2019 closeup

Csernobil karma még ma is halálos

Nem véletlen, hogy csak néhány ember tudja, merre van, a zónán belül. Kérdés, hogy a turistahadak érkezésével, meddig maradhat titokban a helye.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.