Foci

Rossi szerint nyitva áll az ajtó Dzsudzsák és Dárdai fia előtt

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi keretet hirdetett a Görög- és Észtország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre, és a Nemzeti Sportnak adott interjúban azt is elmagyarázta, hogy kit miért hívott meg, illetve hagyott ki.

Először szerepel a válogatott keretében a Bundesligában szereplő RB Leipzig csapatkapitánya, Willi Orban, Rossi róla azt mondta, nem ő győzte meg a védőt, mert már Bernd Storck és Georges Leekens idején is felmerült a neve a csapatnál, de most jött el a pillanat, amikor Orban meghozta a döntést.

A válogatott korábbi csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs ismét kimaradt, pedig már van csapata, hiszen visszatért az Egyesült Arab Emírségekbe.

“Meglátjuk, hogyan alakul a sorsa, ha jó formában és kondícióban lesz, visszatérhet a válogatottba. A képességei alapján ott a helye, ugyanakkor az arab emírségekbeli bajnokságot nem lehet az európai bajnokságokhoz mérni. Tudom, Balázs közel állt ahhoz, hogy Hollandiában, Németországban vagy Angliában folytassa, sajnálom, hogy nem jött össze”

– nyilatkozta Rossi, aki ezúttal nem beszélt személyesen Dzsudzsákról a kihagyásáról.

A kapitány elismerte, a kispesti Gazdag Dániel és az újpesti Zsótér Donát is rászolgált volna a meghívóra, de őket most az U21-es csapatnál vették számításba. Ha már U21-esek, Rossi elárulta, Dárdai Pál fiát, a Herthában már bemutatkozó Palkót is szerette volna behívni,

de a játékos még nem döntötte, hogy a magyar vagy a német mezt húzná-e magára.

A mostani keretben hat olyan játékos is megtalálható, aki az előző összetartásnál nem volt benne, közülük Gróf Dávdiddal, Holender Filippel és Baráth Botonddal Kispesten már dolgozott együtt Rossi, Gyurcsó Ádámot, Németh Krisztiánt és Nagy Dominiket pedig ismeri korábbról, és meg akarta nekik adni az esélyt a bizonyításra.

Az olasz edző dicsérte Nagy Ádámot, aki a Juventus-Bologna meccsen szerinte a vendégek legjobbja volt, és hisz abban, hogy ha egyszer sikerült legyőzni a görögöket, akkor erre megvan az esély idegenben is. Az athéni találkozóra október 12-én, az észtek ellenire 15-én kerül sor.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
Védők: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Lang Ádám (CFR Cluj), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orban (RB Leipzig), Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)
Középpályások: Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (FK Asztana), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna FC 1909), Nagy Dominik (Legia Varsó), Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
Támadók: Eppel Márton (Kajrat Almati), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Sallai Roland (SC Freiburg), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik