Foci

Döntetlennel végződött a katalán thriller

Óriási szenzáció volt kibontakozóban a spanyol élvonal ötödik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. Az FC Barcelona ugyanis a Gironát fogadta, ami önmagában nem adna okot nagy izgalmaknak, ám a futballban az a szép, hogy ahogy a klisé tartja “bármi megtörténhet”.

A meccs első gólját Lionel Messi szerezte a 19. percben, ekkor még nem sejtette senki, milyen este elé nézünk. A 35. percben viszont alapjaiban változott meg a mérkőzés:

Clement Lengletet könyöklésért kiállította a játékvezető.

Elsőre egy sima rossz ütemű szerelésnek tűnt, sokszori visszanézés után azonban kiszúrta a bíró, hogy a Barca védője könyökével arcon találta az ellenfelét. A Girona ki is használta az emberelőnyt, Christian Stuani előbb a félidő vége előtt egyenlített, majd fordulás után hat perccel már vezetést is szerzett csapatának.

Jött is a válaszlépés Ernesto Valverdétől, a hazaiak az 58. percre már mindhárom cserelehetőségüket elhasználták. A Barca megmentője végül egy másik hátvéd, Gerard Piqué lett, aki a 63. percben fejesgóllal egalizált. A tíz emberrel játszó FCB erejéből azonban többre nem futotta, így négy győzelem után először veszített pontokat a csapat.

A Barca botlásával 13 ponttal holtversenyben vezeti a bajnokságot a Real Madriddal.

Eredmények – La Liga, 5. forduló

FC Barcelona-Girona 2-2 (1-1)
Real Betis-Athletic Bilbao 2-2 (0-2)
Levante-Sevilla 2-6 (1-4)
Villarreal-Valencia 0-0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik