Foci

Dzsudzsák Balázs közleményt adott ki

24.hu
24.hu

2018. 09. 21. 07:27

Korábban a témában:

A nyáron szabadon igazolható Dzsudzsák Balázs jövőjéről temérdek pletyka keringett nyár óta, sokáig úgy tűnt, hogy akár európai csapatnál is kiköthet, ám ennek szerdán eldőlt a sorsa, az Egyesült Arab Emírségek élvonalába feljutó al-Ittihad Kal bejelentette érkezését.

A 96-szoros magyar válogatott szélső fontosnak érezte, hogy magyarázatot adjon döntése hátteréről, okáról, ezért egy közleményt juttatott el a Nemzeti Sportnak.

A levelet a „Tisztelt Szurkolóknak, kedves Barátainak” címezte és olyan lényegi dolgokra derül benne fény, minthogy:

  • a nyár elején határozott terve volt a jövőjével kapcsolatban, hogy visszatérjen az európai labdarúgásba.
  • A karrierje végéhez közeledve még egyszer meg akarta mutatni azoknak, akik szeretik, és azoknak is, akik már kételkedtek a képességiben, hogy ér még valamit, ezen a szinten is.
  • Legnagyobb bánatára azonban nem kapott egyetlen ajánlatot sem egy magasan jegyzett bajnokságból, sem egy olyan klubból, amelynek a nemzetközi porondon is vannak ambíciói.
  • Majdnem mindegyik bajnokságból akadtak érdeklődők, de konkrét ajánlatig sajnos sehol nem jutott el.
  • Amikor a fejébe vette, hogy visszatér Európába, tisztában volt vele, hogy az eddigi bére töredékét keresheti, mégis kész volt a kompromisszumra, mert tudta, a cél érdekében áldozatot kell hozni.
  • Szívéhez közeli és szép befejezés lett volna a holland élvonal, de sajnos ez sem jött össze, mert az érdeklődők között nem volt olyan klub, amelyikkel egyezett volna az ambíciója.
  • Ezért maradt az al-Ittihad Kalba, amely már a nyár elejétől, folyamatosan kereste, és mivel mindenképp szerette volna a soraiban tudni, várt rá.
  • Két év Arábia után tudta, mit várhat ettől a bajnokságtól, és mivel az előbb leírtak alapján nem volt más lehetősége, kézenfekvőnek tűnt, hogy itt folytassa pályafutását!
  • Azért is döntött így, mivel Marco Rossi szövetségi kapitány – érthető módon – csak akkor látja helyét a válogatottban, ha van csapata, neki pedig – ahogy mindig, úgy most is – Magyarország és a magyar válogatott az első számú klubja.
EINDHOVEN, NETHERLANDS - OCTOBER 22:  Balazs Dsudzsak of PSV Eindhoven battles for the ball with Mathieu Valbuena of Marseille during the UEFA Champions League Group D match between PSV Eindhoven and Marseille at the Philips Stadium on October 22, 2008 in Eindhoven, Netherlands.  (Photo by Paul Gilham/Getty Images)
Dzsudzsák Balázs pénzügyileg mindenkit ver
Ki emlékszik még a Dzsudzsákkal bajnoki címet nyerő PSV-re? Mi lett azokkal a játékosokkal, akik holland bajnoki címet nyertek 2008-ban? Íme a válasz.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.