Foci

C. Ronaldo után egy másik sztár is megszakította a gól nélküli sorozatát

Nem indult jól a Milan számára a Cagliari elleni mérkőzés a Serie A 4. fordulójában, a hazaiak ugyanis már a 4. percben előnybe kerültek, a doppingeltiltásából visszatérő Joao Pedro lőtt be egy kapufáról kipattanó labdát.

Az első negyedóra egyértelműen a Cagliarié volt, és Nicolo Barella majdnem megszerezte csapata második gólját, de a kapufáról kifelé vágódott a látványos lövése. Innentől a Milan átvette az irányítást, Giacomo Bonaventurának előbb fejjel, majd lábbal volt helyzete, főleg utóbbi volt nagy lehetőség, de mindkettő kimaradt.

Aztán a fordulás után viszonylag gyorsan egyenlített a Milan, Franck Kessié szerzett labdát, a belső védők egymásra vártak a szemfüles Gonzalo Higuaín pedig a kapust kicselezve egyenlített. Ez volt a Juventustól érkezett argentin csatár első gólja tétmeccsen a Milanban.

Azt lehetett várni, hogy a Milan inenntől megpróbálja bedarálni a Cagliarit, de nem így történt, bár a hosszabbításban így is megnyerhették volna a meccset a vendégek, de Suso lövését Alessio Cragno nagy bravúrral tolta ki, majd Higuaín csúsztatása ment mellé. A Cagliarinak öt, a Milannak négy pontja van, de a piros-feketék csak három meccset játszottak eddig.

Serie A, 4. forduló:

Cagliari – AC Milan 1-1 (1-0)
gól: Joao Pedro (54.), illetve Higuaín (55.)

 

hétfőn játsszák:
SPAL – Atalanta 20.30

 

Az állás:
1. Juventus 4 9-4 12 pont
2. Napoli 4  6-6 9
3. Sassuolo 4 9-7 7
4. Sampdoria 3 8-1  6
5. Fiorentina 3 7-2 6
6. SPAL 3 2-1 6
7. Genoa 3 6-6 6
8. Lazio 4 3-4 6
9. AS Roma 4 7-7 5
10. Udinese 4 4-4 5
Torino 4 4-4 5
12. Cagliari 4 4-5 5
13. Atalanta 3 7-4 4
14. Internazionale 4 5-4 4
15. AC Milan 3 5-5 4
16. Empoli 4 3-3 4
17. Parma 4 4-5 4
18. Bologna 4 0-5 1
19. Frosinone 4 0-10 1
20. Chievo 4 5-11 -1*

A genovai hídomlás miatt az első fordulóból elhalasztott Sampdoria-Fiorentina mérkőzést szeptember 19-én, az AC Milan-Genoa találkozót október 31-én pótolják.
*A Chievótól 3 pontot levontak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik