Foci

EL: Huszti Szabolcsnak csoportmeccset is ki kell hagynia

Huszti Szabolcsot azonnali piros lappal állította ki Gianluca Rocchi játékvezető az AEK Athén elleni Bajnokok Ligája-selejtező budapesti “odavágóján”. A támadó az első félidő 22. percében lépett rá ellenfele lábára és bár saját bevallása szerint nem taposta meg a görög játékost, a bírói döntés azonban megmaradt.

Azóta sokan nyilatkoztak a témában, egyesek támogatták a döntést, mások szerint túl erős volt, egy dologról azonban nem esett szó: hány mérkőzést kell kihagynia a támadónak? Ennek kérdezett utána a Bors, a választ pedig megkapta:

Husztit két mérkőzésről tiltotta el az európai szövetség (UEFA), vagyis a BATE Boriszov elleni hazai csoportmeccset még ki kell hagynia, ám a Chelsea ellen már pályára léphet a Stamford Bridge-en.

Érdekesség, hogy Huszti két mérkőzéséhez képest négy meccset kapott a Loic Negót lefejelő Hélder Lopes és a Danko Lazovicsot hasba rúgó Marko Livaja is.

Négy meccset kapott a Lazovicsot hasba rúgó horvát focista
A rendes játékidőben kiállított légiós sem úszta meg kevesebb meccsel, mindketten jó darabig nem lépnek pályára a BL-ben.

Nyitókép: Illyés Tibor/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik