Foci

Teljes homály a magyar válogatott a finn szövetségi kapitánynak

Markku Kanerva, a finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem tudja, mire számítson a magyaroktól a két csapat szombati Nemzetek Ligája-nyitányán.

A tamperei mérkőzésnek otthont adó Ratina Stadionban tartott sajtótájékoztatón elmondta, sok kérdés van a magyarokkal kapcsolatban, mivel Marco Rossi csak nemrég vette át az együttes irányítását, így nem igazán tudja, mit várjon a riválistól. Hozzátette, többek között ezért is rendkívül nehéz lenne jósolnia, mint ahogyan arra sem tudott válaszolni, milyen eredménnyel lenne igazán elégedett, hiszen ez függ a mérkőzés képétől.

A szövetségi kapitány a magyarok közül Szalai Ádámot emelte ki, aki a Bundesliga első két fordulójában háromszor volt eredményes, valamint Kleinheisler Lászlót nevezte még meg mint veszélyes futballistát.

A sajtótájékoztató megmosolyogtató pillanata volt, amikor az egyik magyar újságíró felidézte az elmúlt évtizedek finn-magyar párharcait, melyek az utolsó percekben dőltek el. Ezek közül az 1997-es, emlékezetes világbajnoki selejtezőre – amelyen a magyarok olyan finn öngóllal egyenlítettek és érték el a pótselejtezőt, hogy az utolsó három játékos, aki a labdához ért, kivétel nélkül finn volt – azonnal egy hangos „arra nem emlékszünk” reakció érkezett.

Ugyanakkor a tréner kiemelte, 2014-ben Pintér Attila kapitányi debütáló mérkőzésén ott volt a szakmai stábban, amikor is 2-1-re diadalmaskodtak a győri ETO Parkban. Azt is hangsúlyozta, hogy ezek a mérkőzések a múltban történtek és egyáltalán nem gondolnak rájuk, így mentálisan semmilyen hatással nincsenek a játékosokra.

A magyarok szombaton 18 órától Finnországban kezdik meg szereplésüket az először kiírt Nemzetek Ligájában, majd három nappal később a Groupama Arénában Görögországot fogadják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik