Foci

Dzsudzsák helyett 2 milliós bosnyákot vesz a Vidi

A fehérvári klub rekordigazolásra készül, ezzel egyszersmind be, még inkább leárazta a magyar válogatott csapatkapitányát.

A hntv.hr tényként közli, hogy a Dinamo Zagreb 23 éves támadója, Armin Hodzic (Fotón jobbra – forrás, AFP) elhagyta a zágrábi klubot, és a Mol Vidi FC-nél folytatja a pályafutását. A portál úgy tudja, a bosnyák válogatott csatár kétmillió euró körüli összegért távozik.

Az nso.hu megerősíti mindezt, szerintük már csak a formalitások vannak hátra, a MOL Vidi hamarosan bejelenti az átigazolást. Ha igaz a két milliós transzferdíj, úgy Hodzic egyrészt

  • minden idők legdrágább magyarországi igazolása lesz,
  • másrészt a Vidi be, még inkább leárazta a klubbal többször hírbe hozott Dzsudzsák Balázst is, hiszen ezek szerint hamarabb fizet ki két millió eurót, plusz jelentős fizetést egy 23 éves bosnyák válogatottért, mint 1,5 millió eurót a magyar válogatott csapatkapitányáért.

A MOL Vidi éppen Athén és a BL playoff visszavágó felé vette az irányt, így ha létrejön az üzlet, Hodzic már csak valamelyik európai kupa főtábláján lehet a fehérváriak segítségére.

Ezért is logikus a klub döntése, hiszen, ha egy 23 éves bosnyák válogatott fut egy-két jó évet a Vidivel az európai porondon, úgy az értéke emelkedhet, haszonnal lehet majd továbbadni, míg eközben a 31 éves Dzsudzsák értéke folyamatosan csökken.

Armin Hodzic:

A 23 éves bosnyák válogatott játékos a Zeljeznicarban nevelkedett és valamennyi bosnyák U-válogatottnak tagja volt. 2011-ben, 17 évesen leigazolta a Liverpool, de folyamatosan kölcsönadta a labdarúgót nevelőklubjának, majd 2014-ben szerződése lejártával átengedte a Dinamo Zagrebnak.

A horvát bajnokságban 81 bajnokin 37 gólt szerzett. A 2016–2017-es idényben a 18 gólos Futács Márkó (gólkirály) mögött 16 találattal harmadik lett a bajnokság góllövőlistáján.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik