Foci

Ronaldo kivirult a Juvéban, eltökéltebb, mint valaha

Cristiano Ronaldo szerint sorszerű volt, hogy a nyáron a Real Madridot elhagyva az olasz bajnok Juventus labdarúgója lett. A portugál csatár egy interjúban azt mondta, az életben vannak olyan dolgok, amiket úgy tűnik, a sors irányít.

Soha nem gondoltam volna, hogy ebben a csapatban fogok játszani, de mégis így lett. Könnyű volt meghozni a döntést, mert bár amit Madridban elértem, az szenzációs, de ott mindent megnyertem

– fogalmazott az ötszörös aranylabdás támadó, aki elmondása szerint maga mögött hagyta a spanyolországi éveket.

Ronaldo a nyáron 112 millió euró ellenében szerződött Olaszországba, ahol arra készül, hogy harmadik különböző csapatával is elhódítsa a Bajnokok Ligáját, ez korábban csak a holland Clarence Seedorfnak sikerült.

Mindannyian ezért fogunk dolgozni, erre fókuszálunk, de nem leszünk a megszállottjai. Lépésről lépésre fogunk haladni a célunk felé, és majd meglátjuk, a mostani, vagy valamelyik későbbi szezonban tudjuk-e elérni

– jelentette ki Ronaldo, aki pályafutása során eddig ötször emelhette magasba a legrangosabb európai klubtrófeát (egyszer a Manchester Uniteddel, négyszer a Real Madriddal).

A Juventusnak 1996 óta nem sikerült megnyernie az elitsorozatot. Amennyiben Ronaldóval összejönne a végső győzelem, akkor a portugál játékos egy másik rekordot is beállítana: eddig csak Francisco Gentónak, a Real legendás szélsőjének sikerült hatszor aranyérmet szereznie a BEK/BL-ben.

Nagyon boldog vagyok, mert erős csapatban játszom. Szeretem, ahogy edzünk, szeretem a klubnál lévő mentalitást, minden nagyon profi

–lelkendezett új csapatáról a 120 BL-góljával rekorder 33 éves klasszis.

Ronaldo szombaton tétmérkőzésen is bemutatkozott új klubjában: a Juventus 3-2-re győzött a Chievo otthonában. A portugál csatár nem talált be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik