Foci

Kiütötte a Vidi a Honvédot, iksz a Felcsút-Kisvárdán

Miután a Ferencváros döntetlent játszott a Pakssal korábban, így a Budapest Honvéd előtt nyílt lehetőség, hogy öt forduló után egyedüli veretlen csapatként vezesse az NB I-et. A kispestiek az MTK stadionjában fogadták a bajnoki címvédő Vidit, amely a héten a BL-selejtező playoffkörébe jutott, és legrosszabb esetben is főtáblás lesz az Európa Ligában.

A Fradi megégette magát a Paks ellen
A listavezető Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán, így a szezonban először veszített pontokat.

A Honvédé volt az első lehetőség Vadócz fejesénél, azonban a vezetés megszerzéséhez a Vidi járt közelebb, Huszti ugyanis büntetőt rúghatott a 10. percben, de Gróf védeni tudott. A fehérváriak a 26. percben találtak be aztán, Kovács volt eredményes, majd még az első félidőben emberhátrányba kerültek a kispestiek, Batik rúgta – ne szépítsük – tökön a Vidi gólszerzőjét. Szinte azonnal megduplázta előnyét a vendégcsapat, Huszti Lazovic kiugratása után már nem hibázott.

Az 51. percben mindne eldőlt, Hadzic ekkor a saját kipattanójából szerzett gólt, majd nem sokkal később Lazovic fejese után csattant a lécen a labda. Egy szöglet után szépítési lehetősége volt a Honvédnak, Nikolov azonban a gólvonal előtt tisztázott. A Vidi magabiztos játékkal, bő egy félidőt emberhátrányban nyerve nyerte meg 3-0-ra a meccset.

A harmadik fehérvári gól:

A többi mérkőzésen

Nincs már pont és szerzett gól nélküli csapat, ugyanis a Kisvárda 1-1-es döntetlent játszott Felcsúton. A vendégektől Horváth büntetőt hibázott, majd a második félidőben Knezevic a Puskás Akadémiának szerzett vezetést, de aztán Lucas az első kisvárdai NB I-es góllal egalizált. A végén még meg is nyerhette volna a meccset az újonc, de végül maradt az 1-1.

Szép lövésből született a Kisvárda történetének első NB I-es gólja:

A Diósgyőr az első győzelmét aratta, az utolsó bő 20 percben játszó Haladást verték 1-0-ra.

Az Újpest sokáig hátrányban volt a bő egy félidőt emberhátrányban játszó Mezőkövesd ellen (a reklamáló Kuttor Attilát elküldték a kispadtól), ám Zsótér a 89. percben kiegyenlített.

Eredmények – NB I, 5. forduló

Budapest Honvéd-MOL Vidi FC 0-3 (0-2)
gólszerzők: Kovács I. (26.), Huszti (39.), A. Hadzic (51.)
piros lap: Batik (37.)

Puskás Akadémia FC-Kisvárda FC 1-1 (0-0)
gólszerzők: Knezevic (58.), illetve Lucas (77.)

Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 1-0 (1-0)
gólszerző: Tóth B. (36.)
piros lap: Grumic (69.)

Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-1)
gólszerzők: Zsótér (89.), illetve Szalai (4.)
piros lap: Szeles (45+2.)

1. Ferencvárosi TC 5 4 1 14–4 +10 13
2. Budapest Honvéd 5 4 1 9–5 +4 12
3. MTK Budapest 5 3 1 1 9–8 +1 10
4. Debreceni VSC 5 2 3 8–5 +3 9
5. Mol Vidi FC 4 2 2 9–2 +7 8
6. Újpest FC 5 1 3 1 5–6 –1 6
7. Mezőkövesd Zsóry FC 4 1 2 1 5–4 +1 5
8. Szombathelyi Haladás 5 1 1 3 7–10 –3 4
9. Diósgyőri VTK 5 1 1 3 4–9 –5 4
10. Paksi FC 5 3 2 4–7 –3 3
11. Puskás Akadémia FC 5 2 3 5–8 –3 2
12. Kisvárda 5 1 4 1–12 –11 1

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik