Foci

A Fradi megégette magát a Paks ellen

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2018. 08. 18. 18:53

A listavezető Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán, így a szezonban először veszített pontokat.
Korábban a témában:

Magabiztosan kezdte a bajnokságot a Ferencváros, amely megnyert az első négy meccsét és 13-3-as gólkülönbséget hozott össze. Szombaton viszont az a Paks volt az ellenfél, amely bár csak két döntetlent tudott felmutatni eddig, de az egyiket a címvédő Vidi ellen.

A Fradi tökéletesen kezdte a meccset, egy kiugratást követően Petrjak már a 2. percben betalált. A továbbiakban is főleg a hazaiak támadtak, az ukrán pedig majdnem megszerezte a második gólját is, de Nagy a kapufa segítségével védeni tudott. Már a szünetet várta mindenki, amikor Hahn fejjel kiegyenlített.

Petrjak vezető gólja:


Hahn egyenlítése:


Az 54. percben a Fradi kis híján összehozta a szezon öngólját, Blazic lőtte haza a labdát, Dibusz azonban kint állt a kapujából, így csak nagy nehezen tudta levenni azt. A 86. percben majdnem a Paks nyerte meg a mérkőzést, Haraszti ugrott ki és tört kapura, de lövése a lécen csattant.

A Fradi kis híján összehozta az év öngólját
Blazic szívatta meg majdnem Dibuszt.

A meccs vége 1-1 lett, a Fradi először vesztett pontokat a szezonban, míg a Paks ugyan még nyeretlen, de már van két bravúros pontszerzése is.

A Ferencváros 2016 áprilisa óta képtelen legyőzni pályaválasztóként a Paksot: egy vereség mellett a legutóbbi három hazai bajnoki találkozón döntetlent játszott vele.

Eredmény – NB I, 5. forduló

Groupama Aréna, 7147 néző, v.: Erdős

Ferencváros – Paks 1-1 (1-1)

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Blazic, Heister – Leandro (Sigér, 80.), Spirovski (Bőle, 59.), Gorriaran – Varga R., Lanzafame, Petrjak (Finnbogason, 70.)

Paks: Nagy G. – Kulcsár D., Lenzsér, Fejes, Szabó J. – Papp – Bertus, Haraszti (Kővári, 88.), Kecskés, Bartha (Vági, 92.) – Hahn (Simon A., 80.)

gólszerzők: Petrjak (3.), illetve Hahn (45+2.)

sárga lap: Heister (72.), Sigér (86.), illetve Hahn (36.), Papp (41.), Haraszti (45.), Kecskés (79.)

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Gyula, 2012. január 19.
A gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház egyik munkatársa egy beteg sugárkezelését készíti elő az onkológiai osztályon. A kórház - holtversenyben a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Idegsebészeti Klinikájával - második helyen végzett a HáziPatika.com által meghirdetett Az év kórháza szavazáson.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.