Foci

Kovács Zoltán: Nem vettek minket elég komolyan

Kovács Zoltán, a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójába jutott Vidi FC sportigazgatója szerint az együttes játéka folyamatosan javult a BL eddigi három selejtezős köre során, bravúrt is sikerült bemutatnia, és a szükséges szerencséje is megvolt a csapatnak.

A sportvezető az M1 aktuális csatornán csütörtökön megemlítette, hogy a legutóbbi, Malmö elleni párharc során izgult talán a legkevésbé eddig.

Mint mondta, a svéd csapat nem tudott nagy nyomást helyezni a Vidire, és ő azt érezte, hogy teljesen megérdemelt a továbbjutás, mellyel a magyarok már biztosan érdekeltek lesznek ősszel az európai kupaporondon. A negyedik selejtezőkör győztese ugyanis a BL, míg vesztese az Európa-liga főtáblájára jut.

Kovács Zoltán szerint az igazi bravúrt a Ludogorec búcsúztatása jelentette. A bolgár bajnok játékosaira ugyanis sokkal nehezebb felkészülni, a csapat pedig óriási nemzetközi rutinnal bír, rendszeres szereplője volt az elmúlt években a BL vagy az El főtáblájának. A bolgárok hozzáállása viszont szerinte a Vidinek kedvezett.

“Ahogy megnyilvánultak, ahogy viselkedtek, ahogy nyilatkoztak, azt lehetett érezni, hogy nem vettek minket elég komolyan, de ez legyen az ő bajuk. A mi csapatunk csak magával foglalkozott”.

Kovács a sorozat előtt az Európa-liga-főtáblát vélte valós célnak a gárda számára, ám most, egy lépéssel a BL csoportköre előtt közölte, a csapat szeretné megtenni az utolsó lépést, és legyőzni a görög AEK Athént.

Saját munkájával kapcsolatban arról beszélt, hogy nagyon kemény időszak vár rá és munkatársaira, mivel augusztus végéig még van lehetőség új játékosok szerződtetésére, és az a cél, hogy valódi erősítést jelentő labdarúgót tudjanak az együtteshez csábítani.

“Most talán az eddigi szűk rés egy picit kitágul” – jegyezte meg Kovács arra vonatkozóan,

hogy az új helyzetben olyan külföldi játékosok is hajlandóak lehetnek a Vidihez igazolni, akik eddig nem jöttek volna Magyarországra, és a karrierjük újabb állomásának nem Magyarországot képzelték.

A Vidi FC szerdán 21 órától fogadja a budapesti Groupama Arénában az AEK Athént a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában. A visszavágót pedig hat nappal később, augusztus 28-án játsszák, szintén 21 órakor a görög fővárosban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik