Foci

Eppel újra gólt lőtt, de így is kiesett a csapata

Hazai pályán 2-1-re kikapott a Sigma Olomuctól, így búcsúzott az Európa Liga küzdelmeitől a kazah Kajrat Almati. A csapat Csehországban 2-0-s vereséget szenvedett, így hazai pályán bravúr kellett volna a fordításhoz, annál is inkább, mivel Martin Nespor góljával 19 perc után már a vendégeknél volt az előny.

A kazahoknál Elek Ákos kezdő volt, ezúttal középhátvédként szerepelt a csapatban. Eppel Mártont sérülés miatt cserélték be a 34. percben és a második félidő derekán az ő góljával szépített az Almati. Islambek Kuatnak gyűlt meg a baja egy keresztlabdával, a rosszul levett átadásból így lett tökéletes gólpassz Eppelnek, aki habozás nélkül lőtt.

Az esély ezzel is csak matematikai volt, hiszen még négy gólra lett volna szüksége a hazai csapatnak a továbbjutáshoz, ám a gondok még csak ezután jöttek: Felipe a 75. percben megkapta második sárga lapját, Isaelt pedig a 94. percben azonnali prios lappal állította ki a játékvezető.

Végeredmény – Európa Liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó

Kajrat Almati – Sigma Olomuc 1-2 (0-1)
Gólszerző: Eppel 61. ill., Nespor 19., Houska 51.
Kiállítva: Felipe 75., Isael 94.

Nyitókép: https://twitter.com/foetball247

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik