Élő Foci

Irány Európa! – továbbjutott a Vidi a BL-ben

Óriási lehetőség kapujában állt a MOL Vidi FC, miután a Bajnokok Ligája selejtezőiben 1-1-s döntetlent játszott a Malmö FF vendégeként. A forgatókönyv tehát aránylag egyszerű volt: ha nem kap gólt a magyar bajnok, biztosan továbbjut a playoff körbe, ezzel egyúttal biztosan “legrosszabb” esetben az Európa Liga csoportkörébe jut. A MOL Vidi FC pedig pontosan ezt tette, vagyis

a MOL Vidi FC mindenképp európai kupaszereplő lesz a 2018/19-es szezonban

Az első félidőben meglehetősen álmoskás meccset produkáltak a csapatok, a Vidi előtt adódott egyedül nagy helyzet, ám a szélről érkező labdáról pont lemaradt Kovács István. Fordulás után alaposan rákapcsolt a Malmö, sokkal nehezebben védekezte ki az ellenfél támadásait a Vidi.

Idővel azért belelendült a magyar bajnok is, ennek eredménye volt, hogy Danko Lazovics indításából Loic Nego futott versenyt a labdáért Johan Dahlin kapussal. A francia megtolta a labdát, a kapus elkaszálta a lábát, jöhetett a büntetőt. A tizenegyest Lazovics végezte el, de középre lőtte a labdát, így Dahlin lábbal hárítani tudott.

Egyre feszültebb lett a meccs, jöttek sorra a kemény ütközések és a svéd beadások, ám a Vidi nagyon nfegyelmezetten védekezett. A hajrában már nagyon nyomott a Malmö, de a 93. percben Kovácsik Ádám szép vetődéssel fogta meg Rosenberg fejesét. Emberfeletti küzdelemben, de kihúzta a Vidi 0-0-val a találkozót, így jöhet a következő kör: a Celticet kiejtő AEK Athén!

Bajnokok Ligája, selejtezők, 3. forduló, visszavágó

MOL Vidi FC – Malmö FF 0-0
Játékvezető: Javier Estrada
Vidi
: Starting XI against Malmö FF: Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, A. Hadzic, Nikolov, Kovács I. – Lazovics, M. Scsepovics
Vezetőedző: Marko Nikolic
Malmö: Dahlin – Larsson, Brorsson, Nielsen, Lwicki – Bachirou, Bonke, Christiansen, Rieks – Rosenberg, Strandberg
Vezetőedző: Uwe Rösler

A 24.hu szerettett volna a helyszínről tudósítani, de sajnálatos módon hiába akkreditáltunk időben, a megadott felületen, a MOL Vidit kommunikációs osztálya elutasította kérelmünket. Indoklást nem kaptunk.

Nyitókép: Fotó: Illyés Tibor/MTI

VÉGE! A VIDI EURÓPÁBAN!

A MOL Vidi FC hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott a Malmö FF ellen kedd este a Bajnokok Ligája-selejtezők harmadik fordulójának visszavágóján. Mivel az első mérkőzés 1-1-re végződött, idegenben lőtt góllal a magyar bajnok jutott tovább, ami azt jelenti, hogy

a MOL Vidi FC mindenképp európai kupaszereplő lesz a 2018/19-es szezonban!

Kovácsik védett!

Rosenberg két védő között a legjobban emelkedett egy balról érkező beadásra, ám fejesét megfogta a magyar kapus! Marad a 0-0, már alig van hátra!

Bejött Huszti Szabolcs is

Az óriásit küzdő Kovács Istvánt váltotta. Hat perc a hosszabbítás, ennyire van a Vidi Európától!

Elhasználta összes cseréjét a Malmö

Innocent Bonke helyén Romain Gall folytatta, ezzel valamicskét táadóbb lett a felállás. Egyre feszültebb a meccs, Kovács István be is sárgult, de legalább Nikolov már jól van.

Baj van, Nikolov a földön

Veszélyes svéd akciót állított meg, cserébe Christiansen felöklelte lendületből, sárgát is kapott érte.

Tizenegyes a Vidinek!

Lazovics indította Negót, aki pont megtolta a labdát, így Dahlin csak a lábát kaszálta el! Sárga a kapusnak és büntető a Vidinek!

Hatalmas helyzet maradt ki!

Larsson kapott remek labdát a jobb szélen, a beadása is hibátlan volt, szerencsénkre Rosenberg miliméterekkel a labda mellé ugrott, amikor bevetődve próbált gólt fejelni.

Ejj, de kár érte!

Juhász Roland teljesen tisztán érkezett egy remekül beívelt szabadrúgás után, de csukafejese nem sikerült már ilyen jól és kapu fölé szállt. Nagyon alacsonyan volt a labda, talán lábbal jobban járt volna.

Micsoda mentés!

Először nézett el valamit a játékvezető a meccsen, majdnem baj lett belőle. Egy remek kiugratás után jött az újabb Malmö-próbálkozás, de Kovácsik védte az éles szögből leadott lövést. A továbbpattogó labda viszont nagyon veszélyesnek tűnt, ezt a visszaérő Hadzic kivágta a kapu torkából.

Tényleg figyelni kell!

Rövid időn belül Christiansen kapott remek lekészítést és a két védő között előtte a labdát, szerencsére éppen oda, ahol Kovácsik állt. Nehéz lesz ez a félidő…

Folytatódott a meccs

Rögtön egy svéd előre íveléssel kezdett a Malmö, ezt könnyen kifejeltük, de a jobb szélen érkező támadást már Viníciusnak nagy becsúszással kellett megoldania. Máris jelezte a vendég csapat, hogy rá fog kapcsolni!

Óriási svéd fölény az első félidőben

A Malmö 65%-ban birtokolta a labdát, de teljesen meddő fölény volt ez. Öt lövésből egy ment kapura, ezt Kovácsik fogta könnyen. Perzse tegyük hozzá, a Vidi egyetlen alkalommal jutott el kapura lövésig és messze még a vége…

Egy másodpercet sem hosszabbított a játékvezető

Lassú, álmoskás mérkőzést játszott az első 45 percben a Vidi és a Malmö. A magyarok nem akarnak sokat elérni érthető módon, a svédek pedig mintha nem is tudnának. A meccs eddigi legnagyobb helyzetét is a Vidi dolgozta ki, egyelőre nagyon érik a továbbjutás – de addig még 45 percig harcolni kell majd.

Egy szavunk nem lehet a bíróra

Eddig remekül vezeti a meccset Javier Estrada, az előnyszabályokat is jól alkalmazza és eddig az apróságokat is jól vette észre. Az is igaz, hogy nem nehéz eddig a meccs az ő szempontjából. A Vidi nagyon stabil, ha nem kap gólt a félidőben, nagyon közel kerül már a továbbjutáshoz.

Lazovics ízelítőt adott a svédeknek sajátos tudományából

A Vidi csatára beállt ellenfele elé, majd eljátszotta a nagy halált. A spanyol játékvezető nem állította meg a játékot, majd az orvosi stábot sem engedte pályára, szépen kivárta, míg Lazovics lábra áll. Szokatlan megoldás, de az idő végeredményben a Vidinke dolgozik…

Hű, mit hagyott ki a Vidi!

Remek támadást vezetett a Vidi, gyors passzokkal sikerült az ellenfél tizenhatosába jutnia a magyaroknak, a középre tett labdát gyakorlatilag csak az üres kapuba kellett volna bepasszolnia Kovács Istvánnak, de nem sikerült úgy megelőznie védőjét a magyar játékosnak, hogy labdába is tudjon érni. Óriási ziccer volt!

Nem eseménydús meccs

Gyűrik egymást rendesen a felek, nem állítanánk, hogy a szép futball dominál a találkozón. Legutóbb Kovács István rúgta ki ellenfele lábát egy ütemtévesztés miatt. Úgy tűnik a fegyelmezett Vidi-védelem megint gondot okoz a svédeknek. 21 perc után tudott először Fiola mögé kerülni Strandberg, a beadását viszont simán kifejelte Vinícius.

Eddig biztató!

Egy picit nyomott a Malmö, de messze volt ez attól, hogy törte volna a háló a magyar bajnok hátát. Sőt, egy-egy megindulásból inkább a Vidi tudott volna helyzetet kialakítani. Elsősorban Lazovics cselei okoznak gondot a vendégeknek, de pont a szárnyvédők mögé küldött indításainkkal sikerül megzavarni a svédeket.

Nem egészen 4-4-2 ez

Hivatalosan ebben a taktikai hadrendben adták le a csapat névsorát a svédek, de sokkal inkább 3-5-2-nek tűnik ez, a két szélen Rieks és Lewicki fegyelmezett visszazárásával. Egyelőre nem tesztelte a Vidi a védelem hatékonyságát, Stopira a bal szélen ügyesen huzogatott, ám beadása túl hosszú volt Negónak.

Elindult a meccs!

A vendégek hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, ám egy bal oldalról gyengén beívelt labdáig jutott csak a Malmö.

Olvasói sztorik