Azért még magyar focipályán is ritkán látható jelenet zajlódott le a szombati MTK – DVTK bajnokin az NB I-ben. A 60. percben járt a mérkőzés, amikor a bal szélről érkezett egy hazai beadás, aminek nem kellett volna gondot okoznia a diósgyőri védelemnek, ám Dusan Brkovic valamiért azt gondolta, jó ötlet lesz a kapu előterében csukafejessel menteni. Nem volt az, a labda átpattant alatta, Lencse László került így ordító ziccerbe, ő viszont hat méterről az égbe lőtt. Megrendezni sem lehetett volna komikusabban ezt a támadást.
A meccset végül a másodosztályból feljutott MTK nyerte, amely a harmadik helyen áll a bajnokságban. A DVTK ismét nehéz szezon elé néz, az eddigi négy forduló alatt csak egy döntetlenjük van három vereség mellett, egyedül azt a Kisvárdát előzik meg, amelyik eddig mindegyik mérkőzését elveszítette és még csak gólt sem lőtt.