Foci

NB I: nyert és ideiglenesen az élre állt a Debrecen

Az MTK 2-1-re legyőzte Felcsúton a Puskás Akadémia csapatát az NB I 3. fordulójában. Az első félidőben jóval többet tett a sikerért a fővűrosi csapat, végül Lencse László tudta középre tenni a labdát Spandler Csaba mellett, a végig jól hahrcoló Myke Bouard Ramos pedig remekül robbant be középen – de az is lehet, hogy Jonathan Herisről pattant a kapuba a labda.

Fordulás után öt perccel azonnal kiállították Spandlert, de ettől a hazai csapat jött jobban tűzbe és Kiss Tamás egy szép lövéssel kiegyenlített. Az MTK azonban kézbe vette újra a meccs sorsát és a hajrában, a csereként beálló Torghelle Sándor góljával újra vezetéshez jutott. Még az is belefért, hogy a Dejan Ttrajkovszki leszorított kezére pattanó labdáért megítélt tizenegyest Kanta József kapu mellé gurította.

Eközben a Diósgyőr Debrecenbe látogatott és az első félidőben sikeresen kibekkelte Herczeg András csapatának rohamait. Szünet után azonban Tőzsér Dániel lopta a távolságot egy jó labdaszerzés után.

A meglehetősen parttalan támadásokat vezető DVTK sorsa a 88. percben pecsételődött meg ekkor Szécsi Márk fejelt újabb gólt, amivel a DVSC egyelőre első helyen áll a bajnokságban, de még szombat este játszik a Ferencváros, amely egy Haladás elleni győzelemmel átveheti az első helyet a tabellán.

Eredmények – NB I., 3. forduló

Puskás Akadémia – MTK 1-2 (0-1)
Gólszerző: Kiss 56. ill. Heris 33. (ög.), Torghelle 86.
Kiállítva: Spandler 50.

Debrecen – Diósgyőr 2-0 (0-0)
Gólszerző: Tőzsér 48., Szécsi 88.

Kiemelt fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik