Foci

BL: Bulgáriában a bírót ekézik, van aki a Vidit is

Nyugodtan kijelenthetjük, a MOL Vidi szállította a BL-selejtezők 2. körének szenzációját azzal, hogy szerda este kiejtette a bolgár bajnokot (0-0, 1-0). Magyarországon mi ezt így látjuk, Bulgáriában azonban a másik oldalról nézik a történetet.

Az nso.hu összeállítást közölt a bolgár sajtóvisszhangról. Azt írják, a novinite.com szófiai hírügynökség röviden közli a tényeket, majd Manuel Schüttengruber játékvezetőre fogja, hogy a Ludogorets nem jut idén BL-főtáblára. Úgy fogalmaznak, számos rossz döntése volt, különösen a 40. percben történt kiállítás, amely nagy mértékben befolyásolta a továbbjutást.

A kiállítás az összefoglaló 50. másodpercétől látható

A gol.bg portál azon túl, hogy bírózik legalább elismeri, hogy a bolgár bajnok gyengén játszott. Azt írják; „a visszajátszásokból kiderült, hogy az eset nem ért tizenegyest, ám az is egyértelmű, hogy Misidjan sem érdemelt sárga lapot érte.”

A novsport.bg úgy fogalmaz: Virgil Misidjan egészen hihetetlen módon azért kapta meg a második sárgáját, mert elesett, miután ellenfelével összecsapott a labdáért a tizenhatoson belül.

A sportal.bg is elképesztően gyenge képességűnek nevezte Schüttengruber jelzőket érdemelte ki az osztrák sporttárs. Legalább annyit elismer a lap, hogy a Ludogorec nem játszott jól, ám sporit és kijelentette, nem kellene nemzetközi szintre engedni. Megjegyzik, nem értik Huszti Szabolcs hogy maradhatott pályán, aki a meccs végén kapott sárga lapja előtt és után is bemutatott egy-egy brutális szabálytalanságot, amihez képest a vendég részről kiállított Misidjan semmi rosszat sem csinált.

Tény, az osztrák játékvezető elég „könnyű kézzel” húzta elő a zsebéből a holland szélső második sárgáját, de ettől mi még nem szomorkodunk. Sőt, örülünk, mert a Vidi kilenc éve nem látott sikert ért el!

A Vidi kilenc éve nem látott sikert ért el
Utoljára a Debrecen 2009-ben hajtott végre olyan tettet a magyar klubfutballban, mint a MOL Vidi szerda este.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, eredmények:

MOL Vidi FC–Ludogorec (bolgár) 1–0
Gól:
A. Hadzic 45.
Továbbjutott: a Mol Vidi, 1–0-s összesítéssel

Midtjylland (dán)–Asztana (kazah) 0–0
Továbbjutott: az Asztana, 2–1-es összesítéssel

HJK Helsinki (finn)–BATE Boriszov (fehérorosz) 1–2
Gól: Yaghoubi 28., ill. Rafinha 21. – öngól, Sztaszevics 24.
Továbbjutott: a BATE, 2–1-es összesítéssel

Qarabag (azeri)–Kukësi (albán) 3–0
Gól:
Quintana 24., 57 – mindkettő 11-esből, Delarge 89.
Továbbjutott: a Qarabag, 4–0-s összesítéssel

Malmö (svéd)–CFR (romániai) 1–1
Gól:
Traustason 55., ill. Djokovic 36.
Továbbjutott: a Malmö, 2–1-es összesítéssel

Suduva (litván)–Crvena zvezda (szerb) 0–2
Gól:
Ben Nabouhane 8., N. Radonjics 38.
Továbbjutott: a Crvena zvezda, 5–0-s összesítéssel

Rosenborg (norvég)–Celtic (skót) 0–0
Továbbjutott: a Celtic, 3–1-es összesítéssel

FC Basel (svájci)–PAOK (görög) 0–3
Gól:
F. Varela 7., Prijovics 52., el-Kadduri 60.
Továbbjutott: a PAOK, 5–1-es összesítéssel

Sturm Graz (osztrák)–Ajax (holland) 1–3
Gól: Onana 89. – öngól, ill. Huntelaar 39., 77., Tadics 48.
Továbbjutott: az Ajax, 5–1-es összesítéssel

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, párosítás:

Malmö (svéd)–Mol Vidi FC (magyar)
Celtic (skót)–AEK Athén (görög)
Salzburg (osztrák)–Shkëndija (macedón)
Crvena zvezda (szerb)–Spartak Trnava (szlovák)
Qarabag (azeri)–BATE Boriszov (fehérorosz)
Asztana (kazah)–Dinamo Zagreb (horvát)
Standard Liege (belga)–Ajax (holland)
Benfica (portugál)–Fenerbahce (török)
Slavia Praha (cseh)–Dinamo Kijev (ukrán)
PAOK (görög)–Szpartak Moszkva (orosz)

Az első mérkőzéseket augusztus 7–8-án, a visszavágókat egy héttel később, augusztus 14–15-én rendezik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik