Foci

Tükörsima volt a Honvéd továbbjutása

A Budapest Honvéd rendkívül szervezett és magabiztos játékkal, 4-0-ra verte a macedón Rabotnicki csapatát az Európa Liga-selejtező visszavágóján.

Mivel az első mérkőzésen 2-1-s vereséget szenvedett a magyar csapat, már az első gól is azt jelentette, hogy idegenben lőtt több góllal továbbjutásra áll a kispesti csapat. Erre a találatra mindössze hat percet kellett várni: a kivételesen csatárként szereplő Filip Holender elcsente a labdát a szerencsétlenkedő védőktől és higgadtan az ellenfél kapujába gurított.

Tíz perccel később Gazdag Dániel remek passzából ismét Holender lépett ki és a kivetődő kapus, valamint a becsúszó védő fölött okosan átemelte a labdát.

Ritka jelenet volt a találkozón, hogy a román játékvezetőnek, Marius Ionuț Avramnak kifordult a bokája, ezért hordágyon kellett levinni a pályáról. A negyedik játékvezető, Iulian Călin vette át a feladatát.

Fordulás után sem változott a játék képe, a Honvéd játékosai agresszíven letámadták a technikailag sokkal képzetlenebb macedón játékosokat, amiből gyors indításokkal helyzetbe kerültek. A 63. percben aztán minden eldőlt, egy újabb labdaszerzés után Danilo kapott remek indítást, a becsúszó Sebastian Herrera csak a csatár bokáját találta el, így rögtön piros lapot kapott, a kispestiek pedig tizenegyeshez jutottak. A büntetőt Danilo értékesítette.

Szinte örömfoci kezdődött, ami sokszor flegma megoldásokkal párosult. Danilo a 84. percben begyalogolt a tizenhatoson belülre és kiszorított helyzetből a hosszú felsőbe lőtt, később még két további óriási helyzete is volt, ám végül be kellett érnie a Honvédnak 4-0-val. Összesítésben 5-2-re nyerte a párharcot a magyar csapat.

További érdekesség, hogy Supka Attilának negyedik mérkőzése volt a keddi a Rabotnicki ellen, de csak először tudott nyerni. Korábban ugyanis a Debrecen edzőjeként is összekerült a macedónokkal, így négy meccs után ez az eredménysora Supkának:

  • 2006.07.26.: Debrecen – Rabotnicki 1-1
  • 2006.08.02.: Rabotnicki – Debrecen 4-1
  • 2018.07.12.: Ranotnicki – Honvéd 2-1
  • 2018.07.17.: Honvéd – Rabotnicki 4-0

A folytatásban a Progrés Niederkorn (luxemburgi)–Gabala (azeri) párharc győztesével találkozik majd a Honvéd. Az első mérkőzésen meglepetésre a Niederkorn nyert 2-0-ra Azerbajdzsánban.

Végeredmény – Európa Liga, selejtező, 1. kör, visszavágó

Honvéd – Rabotnicki 4-0 (2-0)
Gólszerző: Holender 6., 16., Danilo 63., 84.,
Kiállítva: Herrera 63.
Továbbjutó a Honvéd 5-2-s összesítéssel

Kiemelt fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik