Foci

Hivatalos: Mesut Özil lemondta a válogatottságot

A 92-szeres német válogatott Mesut Özil az Instagramon közzétett közleményében jelentette be, hogy lemondja a válogatottságot. A 29 éves, világbajnok középpályást már a vb előtt megtalálták, miután Ilkay Gündogannal együtt a Törökországot irányító Recep Tayyip Erdogannal fotózkodott.

Nem csillapodik a botrány Mesut Özil körül
A német válogatott középpályása először lekezelt a török diktátorra, majd leszerepelt a vébén, most meg az apja is képbe került.

A tornán Özilnek sem ment, hamar ő lett a bűnbak a szurkolók szemében, a helyzetét pedig az sem segítette, hogy nem szólalt meg az ügyben, illetve hogy a németek csoportutolsóként estek ki Oroszországban.

Azzal, ahogy a szövetség (DFB) vezetői és néhányan viselkedtek velem elérték, hogy ne akarjak többé a válogatottban szerepelni. Azt érzem, hogy én már nem kellek, és hogy elfelejtették, mi mindent nyertünk együtt 2009 óta

– írta Özil a közleményében.

Írásában az Erdogan-találkozóra is kitért, mondván azóta folyamatosan kapja a magáét a rasszistáktól, és nem a játékát kritizálják (és kritizálták a vébén), hanem azzal van bajuk, hogy török felmenőkkel rendelkezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik