Foci

A DVTK speciel a Nike-ot ejtette a 2Rule-ért

24.hu
24.hu

2018. 07. 20. 12:34

A Diósgyőr a tradíció nevében cserélte le eddigi világmárka sportszállítóját magyarra.
Korábban a témában:

Csütörtökön honlapunk úgy fogalmazott, egymást múlják alul az NB I-es klubok a bejelentő videókkal. A Puskás Akadémia és a Szombathely is kötelezőnek érezte – vagy kötelezték rá –, hogy mezbemutató videót tegyen közzé a közösségi médiában. Egyik sem tűnt díjnyertes alkotásnak.

Érdekesség, hogy mindkét klub az új magyar márkára, a 2Rule-ra (ejtsd: Turul) cserélte eddigi világcégek által gyártott és szállított mezkollekcióját. Nos, pénteken kissé lemaradva az első kettőtől itt a harmadik 2Rule-os csapat, a Diósgyőr videója is.

Az alig több, mint egyperces alkotás a három közül tán a legegyszerűbb, de épp ezért nem érheti sok kritika – túlnyomó részében Hollósy András, a DVTK hangulatfelelőse mutatta be egy, a másik két érintett klubéhoz kísértetiesen hasonlító marketingszöveggel a csapat új mezét.

Mivel Hollósy úgy fogalmazott:

Számunkra fontos a tradíció és az egyedi kialakítás is. Éppen ezért a 2018/19-es szezonban a Diósgyőr csapata a 2Rule mezben lép majd pályára.

Csak azt nem értjük, egy vadonatúj, a  piacra éppen bevezetésre kerülő márka miként társítható a tradícióhoz?

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Az utolsó rabszolgafelkelés Orbán Viktor ellen  

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.