Foci

Hazatért a Barcelona akadémiáját megjáró középpályás

Néhány évvel ezelőtt mindenki felkapta a fejét a hírre, miszerint a híres barcelonai akadémiára fölvételt nyert egy magyar középpályás, Tajti Mátyás. Az akkor még tinédzser labdarúgó hétről hétre játszott is a csapatban, Facebook-oldalát többen követték is, hogy első kézből értesüljenek, hogy megy sora. Később aztán a Malága utánpótlás csapatába szerződött, majd az előző idényben a Málaga B csapatával megnyerte a spanyol negyedosztályt.

Tajti azóta már 20 esztendős és arra éhes, hogy végre felnőtt futballista legyen, így hazatért és a Diósgyőrrel kötött profi szerződést.

A klub honlapján megjelent keddi bejelentésben külön kiemelte, hogy készen áll végre memgutatni magát a magyar élvonalban. Erre ugyanis nem volt lehetősége tizenéves játékosként, amikor a Puskás Akadémiában focizott, hiszen még túl fiatal volt hozzá.

Az U20-as válogatott középpályása már szombaton bizonyíthat, a nyitófordulóban ugyanis a Ferencváros vendégeként lép pályára a DVTK.

Kiemelt fotó: Maurizio Lagana/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik