Foci

Még meg sem érkezett Suljic Krakkóba, már kirakták a csapatból

Asmir Suljic télen aláírt a lengyel bajnokságban szereplő Wisla Krakkóhoz, azonban máris távozott Lengyelországból.

A bosnyák-magyar kettős állampolgárságú játékos sorsa idáig sem volt problémáktól mentes, ugyanis télen úgy írt alá a lengyel csapathoz, hogy közben még nyárig a magyar bajnok Videotonhoz kötötte a szerződése. Hosszabbítani nem szerettek volna vele Fehérváron, a Krakkónak pedig így nem kellett kifizetnie a kivásárlási árát.

Lengyelországba igazol a Videoton támadója
A bosnyák-magyar kettős állampolgárságú középpályás nyáron csatlakozik új klubjához.

A lengyelekkel történő hirtelen szerződésbontás is kalandos történet. Egy helyi lap szerint a szélső betegségre hivatkozva nem jelent meg edzésen, azonban amikor a klubnál megvizsgálták, kiderült, hogy kutya baja sem volt. A gazetakrakowska.pl lengyel lap szerint Suljic szeretett volna együtt dolgozni a Wisla akkori edzőjével, Joan Carillóval, aki azonban azóta már nem a lengyel klub alkalmazottja, valamint a játékos időközben kaphatott egy jobb ajánlatot is. Carillo korábban volt a Videoton edzője, ezért volt vonzó az Ekstraklasa a szélsőnek.

A szerződést a lengyel klub tájékoztatása szerint a játékos kérésére bontották, az Újpesten is megforduló Suljic jövőjéről egyelőre nincsenek információk, de a portál szerint akadnak kérői szép számmal.

Kiemelt fotó: Romain Perrocheau/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik