Foci

Marco Rossit egy háttérmegállapodás gátolja a munkakezdésben

marco-rossi(650x433)(1).jpg (Array)
marco-rossi(650x433)(1).jpg (Array)

Georges Leekenst leváltotta, majd Marco Rossit kinevezte ugyan az MLSZ  magyar szövetségi kapitánynak, de az olasz szakember egyelőre még nem a magyar klubok felkészülését látogatja, nem faggatja az edzőkollégákat a válogatottban bevethető játékosok formájáról sem.

Momentán és még egy darabig eddigi munkahelyén, a Dunaszerdahely futballcsapatánál dolgozik, a szlovák bajnokság bronzérmes csapatát készíti fel a nemzetközi porondra, sőt, ha szükséges, az EL-meccseken ő ül majd le a kispadra is.

A dunaszerdahelyi klub szerdán közleményben jelezte  ugyanis, hogy

a közös megegyezés szerint az Európa Ligában továbbra is Marco Rossi irányítja a csapatot, egészen az utódja kinevezéséig.

A DAC az EL-selejtező első fordulójában a grúz Dinamo Tbiliszit kapta ellenfélül a szerdai sorsoláson. Az első mérkőzést július 12-én játsszák, a visszavágót egy héttel később rendezik.

A DAC közléséből az is kiderült, hogy Rossi mellett segítői, Cosimo Inguscio és Giovanni Constantino is Magyarországra távoznak, tehát a válogatott edzői stábja két további olasz szakemberrel gyarapodik.

Rossi először így szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában mutatkozik be a magyarok kispadján, azaz azonnal tétmérkőzéseken kell kialakítania annak a csapatnak a gerincét, amely – az MLSZ elvárásai szerint – képes lesz a selejtezősorozat végéig a kijutó helyekért harcolni. Szeptember 8-án Finnországba látogat a válogatott, három nappal később pedig – zárt kapuk mögött – a görögöket fogadja a Nemzetek Ligája C osztályában.

Marco Rossi élete egyik legboldogabb napjának nevezte kinevezésének időpontját. Az új magyar szövetségi kapitány szenvedélyes és büszke posztot közölt, amelyben az Aranycsapatot is emlegette,

Büszke vagyok, hogy azt az országot képviselhetem, amely befogadott és jobban megbecsül, mint ahogy azt megérdemlem

– írta a Facebook posztjában az 53 éves olasz szakember.

Rossi arra is emlékeztetett, hogy fogadalmat tett, ha újra Magyarországon fog dolgozni, akkor megtanul magyarul. Megfogalmazása szerint most nincs más választása. Kíváncsian várjuk, melyik meccs után ad először magyarul nyilatkozatot. (fotó: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik