Foci

Ukrán kapust igazolt az MTK

Az MTK csütörtök reggel bejelentette, hogy szerződtették a 23 éves ukrán kapust, Artem Kicsakot. A csapat új légiósa a Dinamo Kijevben nevelkedett, ott is futballozott 2013-ig, amikor azonban a másodosztályban szereplő FK Voliny Lukba igazolt. Csapatával feljutott az ukrán első osztályba, majd 2017-ben az Európa Ligában szereplő Olimpik Donyeckhez került.

Az MTK nem tette közzé, hogy milyen időtartamra kötött szerződést a kapussal, de érzékelhetően a külföldi labdarúgók vehetik át a hangsúlyt, a budapestieknél. Az általában hagyományosan saját nevelésű játékosokra hagyatkozó klub nyáron bejelentte Evgen Szelin és a Honvédban évek óta alapembernek számító George Ikenne-King Patrick után.

Eddigi egyetlen magyar érkezőjük Bognár István.

A Honvéd alapemberével erősített az MTK
Szombaton még a Budapest Honvéd dobogós helyéért harcolt a hátvéd.

Érdekesség, hogy korábban arról volt szó, hogy a futsalos Karacs Dániel is érkezik a Fradiból, azonban eddig csak a zöld-fehérek futsalcsapata jelentette ezt be, az MTK meg sem említi érkezőként.

Kiemelt fotó: mtkbudapest.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik