Foci

Francia legenda veszi át Balotelliék kispadját

A többek közt Mario Balotellit is soraiban tudó OGC Nice óriási bravúrral harmadik helyen végzett a francia élvonalban a 2016/17-es idényben, azonban a legutóbbi szezonban már csak nyolcadik lett a csapat. A klub edzőváltás mellett döntött, s végül sikerült egy igazi francia legendát szerezniük Patrick Vieira személyében.

Játékosként a válogatottjával világ- (1998) és Európa-bajnoki címet (2000) is nyerő szakember, 2009-ben igazolt a Manchester Cityhez, ahol 2013-ban a tartalékok edzője lett. Két évvel később szerződött az újonc MLS-csapathoz, a New York City FC-hez, immár vezetőedzőnek. Az amerikai csapattól azonban hétfőn elköszönt.

Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy ennél a nagyszerű klubnál lehettem edző. New York elhagyása borzasztóan nehéz döntés volt nekem és a családomnak is. Különleges élményekkel gazdagodtam, mindig is a csapat szurkolója leszek, és külön helyet tartok fent a számára a szívemben

New Yorkban nem örültek a váltásnak, Nizzában viszont annál inkább.

Olyan edző, aki képes látványos futballt játszania csapatával, hajlandó kockázatot vállalni és a feltörekvő fiatalokat felépíteni, hogy a csapatba kerülhessenek. Emellett olyan személyiség, aki a győzelemért él.

– méltatta új edzőjét Jean-Pierre Rivère klubelnök.

Szintén távozik a New York Citytől Vieira segédje, Christian Lattanzio, valamint Kristian Wilson és Matt Cook segédedzők, akik a francia szakemberrel tartanak a Nice-hez.

Fotó: Mike Coppola/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik