Foci

Bogdán Ádám is vigasztalta a BL-döntőn bakizó Loris Kariust

A Liverpool FC magyar válogatott kapusa, Bogdán Ádám a Sport TV Mai helyzet című műsorában elmondta, a jövő szezon elején derül majd ki, Jürgen Klopp megbízik-e még a BL-döntőn hatalmas hibákat vétő Loris Kariusban, akit egyébként ő is vigasztalt. Mesélt a BL-döntő estéjéről, és elárulta, hogy örömmel igazolna Angliából délebbre, mondjuk Olaszországba. Bár Bogdán a saját jövőjével kapcsolatban azt mondta, még nincs konkrétum.

Az örök dilemmám, hogy imádom az angol focit, és nagyon szeretek ott játszani, viszont az életnek vannak más aspektusai, amik 11 év után kezdenek egy picit zavaróvá válni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, például, hogy ne essen folyamatosan az eső. (…) Nagyon tetszik az olasz bajnokság, az olasz mentalitás, de nem tudom, mi lesz ebből. A helyzet az, hogy országot szeretnék váltani, de másfél éve nem védtem, így azokon a helyeken, ahova szeretnék menni, eleve nem ismernek annyira, és nem tudom, milyen lehetőségek lesznek

– mondta a 30 éves kapus.

Loris Kariusról, a BL-döntőn hatalmasat bakizó kapustársáról is beszélt a Mai helyzetben:

Nagyon könnyű együtt érezni vele, mert mindannyian voltunk hasonló helyzetben. Attól eltekintve, hogy nem BL-döntőben. Írtam neki egy sms-t, hogy pontosan ez a lényeg, hogy egyikünk sem játszott még BL-döntőt, ő viszont ott játszott.

Felvetődött a kérdés, Jürgen Klopp bizalmát vajon elvesztette-e a német hálóőr, ahogyan korábban Bogdán Ádám például elvesztette:

Majd a következő szezonban kiderül, hogy megadja-e neki a bizalmat ugyanilyen szinten, ahogyan eddig megadta, vagy elveszi. Az én esetemre visszatérve nyilvánvalóan számít, hogy egy edzőnek mennyire vagy szimpatikus, nem feltétlenül, mint ember, hanem mint játékos, hogy mennyit lát benned. Ha nem lát benne sokat, akkor azok után a hibák után, amik bekövetkeznek bármelyik kapus életében, azok után félre lehet tolni. Ha viszont van egy kapus, akiben sokat lát, akit szeret, és szimpatikus számára az, amit csinál, akkor ezeken túl lehet lendülni

– nyilatkozta Bogdán Ádám.

Hozzátette, a csalódottság miatt teljes csend volt a liverpooli öltözőben, sőt még a repülőn is. Az első párbeszédek, a frusztráció kibeszélése csak hajnali öt órakor, a gépük leszállás után kezdődött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik