Foci

Nem ért hálót a labda, mégis ez volt a forduló gólja az NB I-ben

A Haladásnak az élvonalban maradás, az Újpestnek a harmadik hely, és az ezzel járó Európa Liga-indulás miatt volt fontos az egymás elleni meccs az NB I 31. fordulójában.

Az új szombathelyi stadionban 5882 néző látta, amint Németh Márió korai góljával a Haladás szerez vezetést, de az előny csak a szünetig tartott ki, mert a második félidő elején Zsótér Donát egyenlített.

Nem is akármilyen góllal, a ballábas Zsótér ugyanis jobbal lőtt kapura, a labda pedig a lécről vágódott a gólvonal mögé,

és bár aztán kipattant, elsőre is látni lehetett, hogy ez bizony jócskán bent volt.

Haladás–Újpest 1–1

Zsótér Donát hatalmas góllal szépített Szombathelyen.

Közzétette: M4Sport – 2018. május 19.

A hajrában mindkét csapatnak esélye volt a győzelem kiharcolására, de a Haladásból az ausztrál légiós, David Williams hagyott ki ziccert, míg az Újpest amiatt bosszankodhatott, hogy bár Novothny Soma befejelte a kipattanót Tischler Patrik lövése után, a bíró ezt les miatt nem adta meg.

És a visszajátszás alapján úgy tűnik, ha centikkel is, de Novothny valóban lesen állt a lövés pillanatában.

Novothny Soma meg nem adott gólja a Haladás ellen.

1-1-es állásnál a mérkőzés hajrájában a játékvezető, Erdős József nem adta meg Novothny Soma elsőre szabályosnak tűnő találatát. Ezzel az Újpest fontos pontokat vesztett a dobogó harmadik fokáért folyó versenyben. Szerintetek jól döntött?

Közzétette: M4Sport – 2018. május 19.

Az 1-1 azt jelenti, hogy a Haladás 9. helyen áll, az Újpest pedig 5.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik